Hirdetés

Kézilabda: éremmel távoztak a románok

Megszerezte története első Európa-bajnoki érmét a román női kézilabda-válogatott: Radu Voina tanítványai a tegnapi kisdöntőben 16-15-re legyőzték a társrendező Dániát, így megszerezték a bronzérmet.

Páva Adorján

2010. december 20., 09:112010. december 20., 09:11

 Az Eb-t a szintén házigazda Norvégia nyerte: a korábbi három kiírásban is diadalmaskodó norvégok Svédországot verték 25-20-ra a tegnap esti fináléban. A románokat a svédek akasztották meg a döntő felé vezető úton, akik az elődöntőben 25-23-ra múlták felül Neaguékat. Radu Voina csapata így tegnap a bronzéremért szállt harcba a négy között a norvégok által 29-19 arányban kiütött Dánia ellen. Romániát a visszavágás vágya is hajthatta, hiszen az első csoportkörben a dánok legyőzték őket, ám a kisdöntőnek sokkal nagyobb tétje is volt, ugyanis a győztes az éremszerzés mellett a világbajnoki szereplést is bebiztosította.

A játékosokon meg is látszott, hogy nagy a nyomás rajtuk: mindkét gárda csupán védekezésben jeleskedett, 10 perc után 3-1 volt az állás a románok javára. A 7500 szurkoló által hajszolt dánok azonban fordítottak, ám félidőben ismét kettővel vezettek a románok (9-7). A kemény, néhol durva védekezés és a kapusbravúrok a második félidőt is ugyanúgy jellemezték, mint az elsőt. A különbség közben háromgólosra nőtt (13-10, 47. perc), de két perccel a vége előtt már csak egy volt közte (16-15). Radu Voina ekkor időt kért, az utolsó buzdítások pedig hatásosnak bizonyultak: több gól már nem esett, így Románia megszerezte története első Európa-bajnoki érmét. „Nem gondoltam volna, hogy 24 óra leforgása alatt sikerül felállni a padlóról. A lányok fantasztikusan küzdöttek, visszavágtak a dánoknak, bebizonyították, hogy kiváló játékosok” – nyilatkozta Radu Voina.

A kontinensviadalt a 10. helyen záró Magyarország tegnap csak a 2011-es világbajnokság selejtezőinek sorsolásán volt érdekelt. Mátéfi Eszter együttese – ahogyan az erdélyi születésű szövetségi kapitány is elismerte – a lehető legnehezebb ellenfelet, Németországot kapta. „Az a kérdés, hogy a csapatunk teljes lesz-e, Görbicz Anita, Zácsik Szandra és Tóth Tímea rendelkezésre áll-e, mert ha igen, akkor a párharcban nekünk lesz a nagyobb esélyünk.

Az én sorsomról annyit, hogy majd január végén lesz elnökségi ülés” – fogalmazott Mátéfi Eszter. Az már korábban biztos volt, hogy a magyarok a visszavágót rendezhetik hazai pályán. A párharc első meccsét június 4-én vagy 5-én, a visszavágót pedig egy héttel később tartják. A két meccs alapján a győztes vehet részt a 2011. december 3. és 18. közötti brazíliai, olimpiai kvalifikációs vb-n, amelyre a mostani Eb első három helyezettje, azaz Norvégia, Svédország és Románia automatikusan kijutott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés