Hirdetés

Kézilabda: előreléptek a román nők klubszinten

Románia a harmadik legerősebb európai nemzetté lépett elő női kézilabdában klubcsapatai jó teljesítményének köszönhetően. Az Európai Kézilabda-szövetség tegnap kiadott, legfrissebb ranglistáján – a rangsor összeállításakor az elmúlt három idény (2007/2008, 2008/2009, 2009/2010) eredményeit vették figyelembe – Románia három helyet lépett előre korábbi helyezéséhez képest, letaszítva a képzeletbeli dobogóról az eddig harmadik Magyarországot, amely így most negyedik.

Páva Adorján

2011. január 19., 10:332011. január 19., 10:33

A lista első két helyén továbbra is Dánia és Oroszország áll. Az ötödik a korábbi negyedik Norvégia, a hatodik az egy helyet előrelépő Németország, míg a hetedik a két helyet viszszacsúszó Spanyolország. Ugyanakkor az első hét helyen történt változások nem befolyásolják az európai kupasorozatokban a 2011/2012-es szezonban elindítható csapatok számát: az első hét nemzet 2-2 együttest indíthat a Bajnokok Ligájában, 2-2-t az EHF-kupában, egyet-egyet pedig a KEK-ben. A 8–24. hely között található országoknak egy-egy hely van fenntartva a BL-ben, az EHF-kupában és a KEK-ben, míg a Challenge Kupában 2-2 együttest indíthatnak.

A férfiaknál Magyarország egy helyet előrelépve immár harmadik: a dobogó utolsó fokáról a hatodik helyre visszacsúszott dánokat nemcsak a magyarok, hanem a franciák (4.) és az oroszok (5.) is megelőzték. Az első két helyen toronymagasan vezet Németország, illetve Spanyolország – ezek a nemzetek 3-3 csapattal képviseltetik magukat a BL-ben, 2-2-vel az EHF-kupában és eggyel-eggyel a KEK-ben. A 3–6. helyezettek 2-2 együttest indítanak a BL-ben, 2-2-t az EHF-kupában és egyet-egyet a KEK-ben. Románia a 9. helyen maradt, így továbbra is egy csapatot indít a BL-ben, egyet az EHF-kupában egyet a KEK-ben és kettőt a Challenge Kupában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés