Hirdetés

Kezdődik a Konföderációs Kupa

A szaúdi király magántornájának indult, mára viszont a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség második legjelentősebb tornája lett a Konföderációs Kupa, a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság szombaton rajtoló főpróbája.

2013. június 13., 17:342013. június 13., 17:34

Az első két tornát ugyanis még Fahd Király Kupa néven rendezték Szaúd-Arábiában, a futballrajongó uralkodó hívta meg először 1992-ben a többi kontinensbajnokot. Az elsőről Európa még távolmaradt, ekkor Argentína győzött, de három év múlva már dán siker született. 1997-től pedig már a FIFA is felkarolta az ötletet, és előbb két-, majd négyévente kiírta a tornát, a rendezést pedig mindig a következő vb házigazdája kapta. A hat „hivatalos\" torna brazil és francia fölényt hozott, a dél-amerikaiak háromszor (1997, 2005, 2009), az európaiak kétszer (2001, 2003) vitték haza a serleget, csak Mexikó (1999) tudott – hazai pályán – beékelődni közéjük.

Az idei mezőnyben a két legerősebb kontinensnek két-két résztvevő is jutott: Dél-Amerikából Brazília házigazdaként, Uruguay pedig kontinensbajnokként indulhat, míg a világ- és Európa-bajnoki címet egyszerre birtokló Spanyolország mellett a tavalyi Eb döntőse, Olaszország is kijutott. Egyértelműen ez a négy együttes számít a torna esélyeseinek, a fogadóirodák a brazil és a spanyol együttes győzelmére tartják a legvalószínűbbnek (2.45-ös szorzó). A hazaiak az angolok (2-2) és a franciák (3-0) elleni meccsekkel készültek fel, míg a világbajnok az Egyesült Államokban túrázott, Haitit (2-1) és Írországot (2-0) győzve le. A spanyoloktól sérülés miatt kimaradt Xabi Alonso (Real Madrid), Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány pedig némi meglepetésre Andrea Ranocchiát (Inter) és Giampaolo Pazzinit (Milan) sem nevezte. Ott lesz viszont az ősszel még a Liga 1-ben játszó Matías Aguirregaray, az uruguayi védő fél évig a Kolozsvári CFR játékosa volt.

A torna nyolc csapata közül hét már játszott a Konföderációs Kupán, az egyetlen újonc Tahiti zömében lelkes amatőrökből álló csapata. A FIFA-rangsor 138. helyén álló együttes a résztvevők közül az egyetlen, amely már nincs versenyben a jövő évi vb-részvételért, egyben pedig a legkisebb ország (1045 négyzetkilométer, mintegy 180 ezer lakos), amely valaha is kijutott egy világversenyre az Óceániai Nemzetek Kupája tavalyi megnyerésével. Az utolsó felkészülési meccsén a chilei U20-as válogatottól kikapó együttes egyetlen profi játékosa a francia Ligue 1-ben 13 szezont lehúzó és 86 gólt szerző Mahama Vahirua. Anyagilag viszont már biztos jól járt a polinéziai szigetország, hiszen már a részvételért 1,7 millió dollárt kap a FIFA-tól.

A vb-felkészüléssel a FIFA szerint nem túl jól haladó brazilok a 12 helyszínből hatot próbálnak most ki. Az újjáépített riói Maracana-stadionban lesznek az első tétmérkőzések, miután alig egy hete a házigazdák az Anglia elleni felkészülési mérkőzéssel (2-2) avatták fel ismét az egykor a világ legnagyobb arénájának számító létesítményt. Több stadionban tesztmérkőzést sem lehetett rendezni az átadás késése miatt, a recifei létesítmény például alig két héttel a Konföderációs Kupa előtt készült el. A Konföderációs Kupa mérkőzéseit a TVR 1, illetve az m1 közvetíti élőben.

A Konföderációs Kupa menetrendje

Június 15., 22.00: Brazília–Japán (A-csoport, Brasília)
Június 16., 22.00: Mexikó–Olaszország (A-csoport, Rio de Janeiro)
Június 17., 1.00: Spanyolország–Uruguay (B-csoport, Recife)
Június 17., 22.00: Nigéria–Tahiti (B-csoport, Belo Horizonte)
Június 19., 22.00: Brazília–Mexikó (A-csoport, Fortaleza)
Június 20., 1.00: Olaszország–Japán (A-csoport, Recife)
Június 20., 22.00: Spanyolország–Tahiti (B-csoport, Rio de Janeiro)
Június 21., 1.00: Uruguay–Nigéria ( B-csoport, Salvador)
Június 22., 22.00: Brazília–Olaszország (A-csoport, Salvador)
Június 22., 22.00: Japán–Mexikó (A-csoport, Belo Horizonte)
Június 23., 22.00: Nigéria–Spanyolország (B-csoport, Fortaleza)
Június 23., 22.00: Tahiti–Uruguay (B-csoport, Recife)
Június 26., 22.00: első elődöntő (A1–B2, Belo Horizonte)
Június 27., 22.00: második elődöntő (B1–A2, Fortaleza)
Június 30., 19.00: bronzmérkőzés (Salvador)

Július 1., 1.00: döntő (Rio de Janeiro)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés