2009. szeptember 21., 09:562009. szeptember 21., 09:56
A nehezebb dolguk ezúttal az aradiaknak volt, akik a Mioveni-i Daciát fogadták, ám Ţucudean és Batin hamar eldöntötte a 3 pont sorsát. Utóbbi játékos – aki a Kolozsvári CFR kölcsönjátékosaként szerepel egy évet a Maros-parton – a hat bajnoki meccs során már hét gólt lőtt.
„A feljutásról még nem beszélünk. Csak a dolgomat végzem, más nem érdekel. Egyre jobban megkedvelem a csapatot, és érzem, hogy az aradi szurkolók is egyre jobban szeretnek. Nem tudom, jobb lenne-e számomra, ha visszavinne cserének a CFR” – nyilatkozta a sportarad.com internetes oldalnak a 22 éves, nagybányai születésű Batin, aki az elmúlt idényben a harmadosztály gólgyárosaként keltette fel az élcsapatok érdeklődését.
Folytatta menetelését a Kolozsvári U is, amely ezúttal a Szilágysomlyói Silvaniát ütötte ki. „A legfontosabb, hogy nincs törés a teljesítményünkben. Örülök, hogy túlestünk az újoncok elleni meccseken, így már nem kell akkora győzelmi kényszerben játszanunk” – fogalmazott Cornel Ţălar, az egyetemistacsapat trénere.
Az U a menetrend szerint nagyrészt azzal a csapattal játszik, amellyel az UTA az azt megelőző fordulóban. A két csapat a 10. körben, Kolozsváron játszik egymás ellen. Eddig szintén veretlen a Petrozsényi Jiul és a Marosvásárhelyi FCM is, valamint eddig a 3 pontos levonással kezdő, egy meccsel kevesebbet játszó Otopeni sem talált legyőzőre.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.