
Fotó: MTI
2009. november 11., 11:162009. november 11., 11:16
„A futball olyan, mint a hullámvasút, lehet jól játszani, lehet rosszul játszani, vannak olyan időszakok, amikor rosszul játszik az ember, és mégis nyer, s vannak, amikor jól játszik és veszít. Itt most több a kritika és a negatívum” – nyilatkozta McCabe.
Az üzletember az elmúlt 18 hónapban, mióta megvette a csapatot, összesen 20 millió eurót költött rá, s úgy véli, már szép eredményeket értek el eddig is, ám most újra kell szerveződniük. „Amikor az ember újjáépít, akkor ez nem megy egyik napról a másikra. Időről időre újabb problémákról tudunk, s amikor akadályokat látunk, akkor azokon túl kell jutnunk” – jelentette ki a befektető.
A szurkolókkal kapcsolatban McCabe elmondta, hogy a Diósgyőr ellen félbeszakadt mérkőzésen történtek komoly aggodalomra adnak okot, s nem szabad engedni, hogy ilyesmi újra megtörténjen, ugyanakkor némileg a klub felelősségét is felvetette: „Azt is látni kell, hogy bizonyos változások kellenek esetleg abban is, hogy másképp kommunikáljunk, jobban kommunikáljunk a szurkolóinkkal, érezzék, lássák és értékeljék, amit tettünk,és teszünk annak érdekében, hogy sikert érjünk el.
Hiszen természetesen a futballklubok közösségekre épülnek és nem egyénekre.” A csapat szereplésével kapcsolatban a tulajdonos továbbra is bizakodó, s reméli, hogy a szezon második felében eredményesebb lesz a jelenleg 11. együttes, s a táblázat első felében végezhet. Az edzőkérdésről csupán annyit szögezett le, jelenleg Craig Short a vezetőedző. Berki Krisztián vezérigazgató eközben megerősítette, hogy tavaszra bevezetik a szurkolói kártyát, mely többek között a biztonság kérdésében lehet nagy segítség.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.