2008. április 01., 00:002008. április 01., 00:00
A CSM így 52 ponttal vezeti a Szuperligát a 47 pontos Dinamo és a 45 pontos Steaua előtt. A bajnoki címért még a 31 ponttal negyedik helyezett Rapid maradt versenyben – az alapszakasz lezárta után az első négy helyezett külön csatát vív a négy tornából álló rájátszásban. Az első tornát április 4–6. között Nagyváradon rendezik, egy hétre rá pedig a legjobb csapatok Bukarestben mérkőznek meg egymással. A harmadik tornának ismét Nagyvárad, a negyediknek pedig a főváros ad otthont. A csapatok magukkal viszik a rájátszásba az alapszakaszban gyűjtött pontjaikat. A küzdelmek május 11-én zárulnak. Az alsóházban az Aradi Astra (25 pont), a Nagyváradi Crişul–Dinamo (9), a Sportul Studenţesc (8) és a Kolozsvári CSU Poli (7) küzd egymással az aradi (április 5–6.), majd a bukaresti (május 3–4.) tornán a minél jobb helyezésért.
A nagyváradi vízilabdacsapat ebben az idényben ott folytatta, ahol az elmúlt szezonban abbahagyta: Cornel Gordan címvédő együttese 28 alapszakaszbeli mérkőzésén csupán egyszer maradt alul – hazai pályán a Steaua ellen –, illetve két döntetlent játszott, a többi összecsapását pedig megnyerte. Mint ismeretes, a nagyváradiak a nemzetközi porondon is maradandót alkottak: az Euroliga második selejtezőkörében csoportjuk negyedik helyén végeztek, így a LEN-kupában folytatták szereplésüket, ahol egészen a nyolcaddöntőig jutottak.
A CSM egyik legfontosabb bajnoki eredményét hétvégén érte el a Dinamo vendégeként. „Nagyon fontos pontokat szereztünk, ugyanis a rájátszás kezdete előtt lélektanilag is előnybe kerültünk legfőbb riválisunkkal szemben. Következő feladatunk, hogy az első, nagyváradi tornán pontszámokban is növeljük előnyünket. Még nem gondolunk a bajnoki címre, de nem titok, hogy a címvédés a célkitűzésünk: fantasztikus lenne, ha megismételnénk a Crişul 1980-as évekbeli menetelését” – nyilatkozta Cosmin Baidoc, a CSM Leonardo csapatkapitánya.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.