Hirdetés

Kétséges Schumacher állapotának javulása

Michael Schumacher családja biztosan közölte volna már, ha komoly áttörés következett volna be a hétszeres bajnok rehabilitációjában – véli a német Forma–1-es pilóta korábbi menedzsere, Willi Weber. 

Hírösszefoglaló

2015. december 23., 14:532015. december 23., 14:53

Minap a német Bunte című bulvárlap szenzációként közölte a „belső informátoruktól\" szerzett hírt, miszerint a 2013 végén súlyos balesetet szenvedő Michael Schumacher már kezd újra járni – emlékeztetett a Telesport.hu. Beszámolójukat a volt versenyző menedzsere, Sabine Kehm azonnal és határozottan cáfolta, kiemelve, hogy az efféle alaptalan pletykák károsak, s csak hiú reményeket keltenek a szurkolókban.

A hétszeres Forma 1-es világbajnok 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, 170 napig kómában feküdt, majd 2014 júniusában jelentették be a hírt, hogy felébredt. Idén nyáron arról írt a nemzetközi sajtó, hogy 45 kg-ra fogyott le, de javulási jeleket mutat.
Kehm elődje, a Schumachert formaautós pályafutása kezdetétől egészen a ferraris korszaka lezárultáig pártfogoló Willi Weber szerint amennyiben Schumacher komoly előrelépést tenne meg a gyógyulás folyamatában, már tudnánk róla.

„Annyit tudunk, hogy Michael két évvel a balesete után apróbb előrelépéseket tett meg, de kérdés, mekkorákat. Az orvosai szerint súlyos agysérülést szenvedett, ami nekem a mai napig nagyon fáj. Én emiatt nem nézek már versenyeket, nem is látogatok ki a futmaokra – elég sokáig fog tartani, mire ez eltűnik. Talán az ima segít\" – nyilatkozta a korábbi menedzser a kölni Expressnek.

Majd hozzátette, ő is Flavio Briatorét követi, aki elmondása szerint azért nem látogatja volt versenyzőjét, mert olyannak akarja őt megőrizni az emlékezetében, amilyennek korábban ismerte. „Tudják, én is így vagyok ezzel. Annyi mindenen keresztülmentünk együtt, az emlékezetembe örökre beégtek ezek az emlékek. Én aggasztónak tartom, hogy a családtól semmit sem hallunk. Ha lenne áttörés a rehabilitációban, már biztosan megosztották volna velünk. Michael mindig is a figyelem középpontjában állt\" – fogalmazott Weber.

Végül a hétszeres világbajnok fiáról, Mickről is beszélt, aki ebben az évben futotta első formaautós idényét a német Forma–4-ben, s aki 2016-ban akár eggyel feljebb is léphet, s a Forma–3 mezőnyének tagjává is válhat.

„Michael mindig is azt mondta, hogy a gyerekei szabadon eldönthetik, mit akarnak csinálni. Mick ezt meg is tehette, és szabad akaratából választotta a versenyzést. A második szezonjában talán normalizálódik a helyzet a körülötte felhajtást illetően. Remélem, hogy egy nap eljuthat az F1-ig – miatta és magunk miatt is – nyilatkozta Willi Weber. – A Forma–1 manapság nincs jó passzban, és egy új Schumacher jót tenne neki. És ezt úgy mondom, hogy közben elismerem Sebastian Vettelt, valamint a Ferrarinál végzett munkáját. Remélem, jövőre többször legyőzheti az Ezüsnyilakat.\"

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés