
2013. február 18., 07:002013. február 18., 07:00
A helyszínről származó és több forrásból is megerősített értesülés szerint a svájci sportdiplomata a thaiföldi Phuket szigetén zajló elnökségi ülésen vált meg tisztétől, miután a szervezet elnökségi ülésén bizalmi szavazást kért, amelyet 11:10-re elvesztett – egyenes következményeként annak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága törlésre javasolta a birkózást a 2020-as ötkarikás játékok műsorából.
A magyar szövetség úgy tudja, hogy amikor a résztvevők, elsősorban az oroszok, felvetették Martinetti felelősségét, ő bizalmi szavazást kért, amelyet 11:10-re elvesztett. Ekkor felkérte Matteo Pellicone elnökhelyettest az ügyek vitelére, és elhagyta a termet. Utóbb az elnökség a szerb Nenad Lalovics személyében ügyvezető elnököt bízott meg a FILA átmeneti vezetésével, Martinetti utódjának személyéről pedig szeptemberben, a Budapesten esedékes vb idején döntenek. Martinetti a FILA-ülésen már pénteken éles vádakkal volt kénytelen szembesülni. Bírálói legfőképpen azért okolták, mert – bár az elnöknek tisztában kellett lennie a helyzettel, hiszen megvoltak a kellő információi – előzetesen nem figyelmeztette vezetőtársait a sportág olimpiai programból való lehetséges száműzésének veszélyére, ennélfogva többeket is váratlanul ért a NOB-testület határozata.
A NOB végrehajtó bizottsága keddi határozatában javasolta a birkózás levételét a 2020-as olimpiai műsorról, de már májusban, Szentpéterváron állást foglalhat úgy, hogy az új jelentkezők egyike helyett visszaveszi a sportágat az olimpiai programba. A végső döntést a NOB teljes közgyűlése hozza meg szeptemberben Buenos Airesben. Kérdés, hogy mennyire hatékonyan tud lobbizni a sportág bennmaradása mellett a birkózás nemzetközi vezérkara, amely a lehető legjobb prezentációval akar érvelni a NOB-vb következő, májusi ülésén. E tanácskozáson a végrehajtó bizottság arról határoz, hogy a birkózás, illetve a jelentkező sportágak – a vusu (a kínai harcművészet sportos változata), továbbá a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – közül melyiket javasolja az olimpiai műsorba.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.