2012. december 13., 19:282012. december 13., 19:28
A novemberi rövid pályás Európa-bajnokságon 3 arany- és egy ezüstérmet gyűjtő Hosszú 200 pillangón sokáig a 3–4. helyen haladt, ám az utolsó 50 méteren elképesztő hajrát produkált, s végül 8 századdal hamarabb csapott célba, mint az olimpiai bajnok kínai Csiao Liu-jang. A Bajáról közvetlenül a vb előtt a Vasasba igazolt Hosszú a selejtezőben elért 2:04.19 perces országos rekordján faragott még közel két másodpercet az esti döntőben, míg az Európa-csúcsot – 2009 novembere óta – a spanyol Mireia Belmonte Garcia tartotta 2:03.01 perccel.
A 400 méter vegyes döntőjében Hosszú mellett egy másik magyar lány, Jakabos Zsuzsanna is érdekelt volt, aki végül negyedik helyen ért célba. Az aranyérmet a brit Hannah Miley, az ezüstöt pedig az olimpiai bajnok kínai Je Si-ven szerezte meg. Az első nap kellemes meglepetése volt a magyar női váltó (Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos, Hosszú) szereplése 4x200 méter gyorson, ahol a lányok negyedikek lettek. Az aranyérmet az Egyesült Államok csapata szerezte meg, míg másodikként az orosz, harmadikként pedig a kínai váltó csapott a célba. A csütörtöki döntőket lapzártánk után rendezték.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.