2009. november 11., 11:132009. november 11., 11:13
A sportvezető elmondta, hogy a legjobb szereplés – akárcsak 2006-ban Torinóban – ezúttal is a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól várható, akiktől pontszerző helyezésre számítanak. Ezenkívül még műkorcsolyában Sebestyén Júliának és a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánckettősnek van esélye arra, hogy a legjobb tíz közé kerüljön.
„Bár az állami támogatások meglehetősen szerények és késve érkeznek, a tisztességes felkészüléshez adottak a feltételek” – tette hozzá Molnár Zoltán MOB-főtitkár, aki azt is elmondta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól először idén kaptak támogatást a versenyzők téli olimpiai elkészüléséhez.
Ennek keretében 17 sportoló jut fejenként 12 ezer dollárhoz. A MOB vancouveri összcélkitűzése, hogy Magyarország a legjobb 30 ország közé kerüljön a nemzetek pontversenyében. A legutóbbi téli játékokon, 2006-ban Torinóban 80 ország vett részt, amelyek közül 26 szerzett pontot. A 19 fős magyar küldöttség akkor Huszár Erika negyedik és Knoch Viktor ötödik helyezése révén öt pontot gyűjtött.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.