
Fotó: Rompres
Az olimpián augusztus 10-én kezdõdnek a küzdelmek, a 12 csapatot két hatos csoportba osztották be, a csoportelsõk egyenesen az elõdöntõbe jutnak, a második és harmadik helyezettek pedig középdöntõben játszanak ezért. Az A csoportban szereplõ magyar együttes ellenfelei Montenegró, Spanyolország, Görögország, Ausztrália és Kanada lesznek, a másik hatost Szerbia, Horvátország, Olaszország, Németország, Kína és az Egyesült Államok alkotja. A finálét augusztus 24-én játsszák, a magyar csapat célkitûzése pedig ennek megnyerése.
Kemény Dénes szerint bár rossz idõpontban rendezték, annyiban ideális volt az Európa-bajnokság, hogy együttese sok nehéz meccset játszott az olimpia elõtt. Így sok játékosról kiderülhetett, hogy milyen állapotban van, miben kell javulnia akár fizikai, akár pólószakmai szempontok alapján. „Csapatszinten minimális taktikai tárházzal álltunk elõ, nem azért, mert titkolózni akartunk, hanem mert egyszerûen nem volt idõnk többre. Láthattuk a leendõ pekingi ellenfeleink java részét, persze a játékokra õk is változtathatnak még. Ide alapvetõen középerõs formában érkeztek a csapatok, mi is ebbe a kategóriába tartozunk, lesz, amelyik javul majd az olimpiára, lesz, amelyik már nem. Mi játékban mindenképpen javulni fogunk” – bizakodott a tréner, akinek július 21-éig kell véglegesítenie az utazók névsorát. Bár neveket nem mondott, Kemény szerint leginkább a csapat meghatározó játékosainak kell javulniuk. „Olyan ez, mint egy híd, amelyet pillérek tartanak: minél stabilabbak, minél erõsebbek ezek a pillérek, annál masszívabb, annál többet bír a szerkezet” – tette hozzá.
Erre már csak azért is szükség lesz, mert a friss kontinensbajnok Montenegró személyében újabb riválist kapott az együttes. „Nagy a konkurencia, és egyre nagyobb. A montenegróiak Európa-bajnoki újoncként duplán, sõt triplán motiváltak voltak Malagában, és ez meg is látszott a végeredményen. Pekingben is hasonló lesz a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ez a sportág további meghatározó nemzeteire is igaz lesz” – értékelt Kemény, aki szerint a magyarokon kívül délszláv együttes (Montenegró, Szerbia, Horvátország), valamint a spanyolok és az olaszok szólhatnak bele az érmekért folytatott küzdelmekbe.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.