
2012. szeptember 28., 09:152012. szeptember 28., 09:15
Az elsőszámú edzőnek megnevezett Benedek Tibor az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: Kemény Dénessel úgy állapodtak meg, hogy az év végéig közösen végzik a munkát, mivel egy teljesen új válogatottat kell felépíteni, a hamarosan távozó kapitány pedig már szeretné előkészíteni a jövőt. A háromszoros olimpiai bajnok Benedek számít ugyanakkor a klubok segítségére is, szerinte a válogatott felépítésében aktívan részt kell venniük a klubedzőknek és az utánpótlással foglalkozó trénereknek.
A 40 éves Benedek Tibor hozzátette, már nagyon várt erre az izgalmas feladatra. „Lehetőséget kaptam arra, hogy egy hétig elsőszámú edzőként dolgozzam egy új csapat mellett. Én most erre az egy hétre szeretnék igazából koncentrálni, aztán hogy januártól mi lesz majd egy új elnökséggel, egy új kapitánnyal, az még nagyon a jövő kérdése. Én megtisztelve érzem magam, hogy ez alatt az egy hét alatt egyáltalán ott ülhetek a magyar válogatott kispadján.” A még játékosként is aktív pólós szerint a magyar vízilabdában az egyik legfontosabb feladat annak elérése, hogy az Európa-bajnokságnak ugyanolyan értéke legyen, mint az olimpiának. „Évről évre kell koncentrálni, nem négy esztendőre, vagyis el kell érni, hogy az Eb-nek is ugyanolyan értéke legyen, mint az olimpiának. Amellett fiatalítani kell, s a válogatottba bekerülőknek már most, a románok és az olaszok ellen bizonyítani, hogy ott a helyük a csapatban.”
A magyar férfi vízilabda-válogatott október 29-én a románok, november 3-án az olaszok ellen száll medencébe a Világligában. A Magyar Vízilabda Szövetség év végén választ új elnökséget, a következő szövetségi kapitányt pedig már az új vezetőség jelöli ki. Benedek úgy véli, rajta kívül lesznek más jelöltek is a posztra, de mindent megtesz azért, hogy lehetőséget kapjon szövetségi kapitányként.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.