
Fotó: Szucher Ervin
Az anyaországi vízilabda egykori klasszisától, neves szakemberétől, Kásás Zoltántól leshették, sajátíthatták el a sportág fortélyait a marosvásárhelyi gyermekek és edzők.
2015. március 10., 17:312015. március 10., 17:31
A magyar válogatott egykori játékosa, későbbi edzője a Minimax Sportklub meghívására A vízilabda csillagai Vásárhely fiatal reménységeiért nevet viselő akció keretében érkezett a városba, ahol szombat estétől kedd délig elméleti és gyakorlati oktatásban részesítette az érdeklődőket.
Az egykori Európa- és világbajnok pólós nem csak a tábla előtt vagy a medence szélén magyarázott az edzőknek és játékosaiknak: az 1946-ban született sportcsillag a víkendtelepi „sátorban” megmártózott a medencében, hogy megmutassa a technikai és taktikai megoldásokat.
„Az elmúlt három nap főként a leglényegesebb dolgokról, azaz az alapokról szólt, hiszen Marosvásárhelyen hosszú kihagyás után, négy évvel ezelőtt született újjá a sportág. Tudom, nagyon nehéz az újrakezdés, hiszen a húszéves kiesés miatt a sportág elveszíti a rajongótáborát, a kisgyerekek pedig gyakorlatilag nem is ismerik. Remélem, tudtam olyasmit mutatni az itteni kollégáknak és gyerekeknek, ami hasznukra válik” – mondta el az egykori játékos, aki a Ferencváros színeiben kezdett vízilabdázni.
Kásás jól emlékszik arra a román vízilabda-válogatottra, mely hajdanán méltó ellenfele volt a magyar nemzeti csapatnak; ennek gerincét éppen a marosvásárhelyi gárda képezte.
A román vízilabdáról kérdezett mester úgy vélekedett, a válogatott akkor tud visszakapaszkodni Európa felsőházába, ha több helyen, több gyerekkel próbálja megépíteni a piramis alapját. Míg nálunk alig egy pár klub működik, Magyarországon csaknem öt-hatezer leigazolt sportolót tartanak számon. Kérdésünkre, hogy megvalósíthatónak vagy hasznosnak tart-e egy közös magyar–román bajnokságot, Kásás elmondta, hogy jelen pillanatban a Nagyváradi VSK-n kívül egyetlen erdélyi vagy bukaresti csapat sincs felkészülve arra, hogy egy ilyen erős pontvadászatban vegyen részt.
„Kissé még korai erről beszélni” – vélekedett, majd a volt jugoszláv államok példáját hozta fel, ahol létezett egy hasonló próbálkozás, ami elbukott. Ott nem a színvonalkülönbség miatt fulladt kudarcba a kezdeményezés, hanem amiatt, hogy a kimaradt csapatoknak saját országuk bajnokságában nem jutott kemény ellenfél.
A marosvásárhelyi trénerek – akiknek soraiból éppen a város elitklubjának számító Torpi edzői hiányoztak – rendkívül hasznosnak tartották a háromnapos képzést. „Valóban nagyon nehéz az újrakezdés, ezért kellett jöjjön valaki, egy tapasztalt edző, aki megszakítás nélkül, évtizedek óta a vízilabda világában él” – fejtette ki Bartalis Károly, a Maros SK és a Dinamo egykori válogatott játékosa, aki jelenleg kicsiket oktat.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!