
Fotó: Boda L. Gergely
INTERJÚ – Kacsó Endre, a Marosvásárhelyi City’Us futsalcsapatának edzője elismeri, hogy együttesének szerencséje is volt a bajnokság fináléjában, azonban úgy érzi, az alapszakaszban előforduló botladozások ellenére fiai bebizonyították, hogy idén ők voltak a legjobbak. A bajnoki cím visszahódítása után a vásárhelyi gárda már a következő idényre összpontosít, és a nemzetközi kupaszereplésre hangol.
2015. június 26., 12:252015. június 26., 12:25
– Most, miután „lehűlt” a diadal utáni eufórikus hangulat, miként értékeli a bajnoki cím visszahódítását: a pontvadászat legjobbja volt a City’Us, szerencsésnek mondhatja magát vagy igazán jól időzített?
– Mindhárom tényező közrejátszott – mivel úgy nyertük meg a bajnokságot, hogy az elődöntőben a címvédő és a sokak által favoritnak tartott Dévát is kiütöttük, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legjobbak voltunk. Szerencse is kellett hozzá, hiszen a döntő első, hazai környezetben játszott mérkőzését elveszítettük, majd fordítottunk és kétszer is nyertünk Székelyudvarhelyen. És az időzítés is jól sikerült, hiszen míg az alapszakaszban egyet-egyet bukdácsoltunk, a play-offban – a döntő első találkozóját leszámítva – igazán jól teljesítettünk.
– Gondolom, az Udvarhely ellen elveszített első, hazai mérkőzés után komoly pszichológusi kihívást jelentett az edzőnek a fiúk felélesztése.
– Nagyon el voltak kenődve, annál is inkább, mivel büntetőrúgásokkal veszítettünk el egy olyan meccset, amit szinte kötelező módon meg kellett volna nyernünk. Elmagyaráztam, hogy ezzel még nem úszott el a bajnokság, vertünk mi már meg jobb csapatokat is, mint az Udvarhely. Azelőtt egy pár nappal meg éppen őket győztük le a kupa négyesdöntőjében, méghozzá udvarhelyi környezetben.
A fiúk feléledtek, és az első idegenbeli meccsen 5-0-ra vezettek a félidőben. Sajnos ekkor beállt az önteltség, a korai relaxáció, szünet után zsinórban kaptunk két gólt, majd még hármat. Szerencsére a házigazdák elfáradtak, mi meg magunkhoz tértünk, és megnyertük a találkozót. A mindent eldöntő meccsen fordítva alakultak a dolgok: a hazaiak vezettek 2-0-ra, de higgadt játékkal sikerült fordítanunk.
– Tudom, hogy siker esetén az edző külön nem dicsér meg senkit, mégis megkérdezném: volt-e olyan játékos, akinek jelenléte sorsdöntőnek bizonyult?
– A teremlabdarúgásban az eredmény legalább hatvan százaléka a kapuson múlik. Nos, nálunk a télen visszatért Carlao szenzációsan védett, talán neki köszönhetjük a leginkább a győzelmet. Mint ismert, addig sokat szenvedtünk a hálóőrök formája vagy sérülése miatt. De, hadd tegyem hozzá, mindenki kitett magáért, elégedett vagyok a csapat hozzáállásával.
– A kapusok döntötték el az utolsó két meccset?
– Én inkább azt mondanám, hogy a kispad döntött. Székelyudvarhelynek nagyon jó játékosai vannak, de számszerűen kevesebb, mint nekünk. Ebben a sportágban rendkívül fontos, hogy ne négy-öt emberre alapozd a játékodat, hanem két sorra számíts.
– A Román Kupa kissé váratlan elveszítése is közrejátszott a döntőre való fokozott összpontosításban?
– Kétségtelenül. Azt nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy pár hét leforgása alatt két döntőt is elveszítsünk.
– A hírek szerint a nagy rivális, a dévai együttes felbomlik vagy legalább is takaréklángra kapcsol. Jó ez Vásárhelynek vagy éppen ellenkezőleg?
– Értesüléseim szerint nem bomlik fel, csupán a támogató húzta meg a vonalat. Mi nem örülünk ennek, mert ahhoz, hogy a nemzetközi porondon is teljesítsünk, erős bajnokságban kell játszanunk. Aki emlékszik, tudja, hogy az elmúlt években is mindegyre arra panaszkodtam, hogy itthon nem lelünk ellenfélre. Ha Déva ki is esik az esélyesek köréből, még mindig ott van a Sepsiszentgyörgy, a Kézdivásárhely és, természetesen, a Székelyudvarhely. Úgy tudom, a szövetség hajlik arra, hogy „beengedje” a bajnokságba a frissen alakult temesvári klubot is, amely a dévai válogatott játékosokra épül.
– De egy újonnan alakult csapatnak nem kell egy-két évet egy alsóbb osztályban „gyakornokoskodnia”?
– Dehogynem. Ezelőtt két esztendővel a szövetség ezt már eljátszotta a Dévával is, most, gondolom, a Temesvárral is megteszi. Kár, hogy a saját játékszabályainkat sem tartjuk be.
– Önök is igyekeznek visszaszerezni egy-két válogatott játékost a dévai keretből?
– Azok közül, akik innen igazoltak Dévára? Semmiként. Komoly, stabil keretünk van, amelyet van honnan erősíteni, nem kell visszahívnunk senkit az eltávozottak közül.
– A City’Us a nemzetközi porondon is érdekelt. Mi a célkitűzés?
– Mindenekelőtt továbbjutni az alapszakaszból. Reméljük, a csoportmérkőzéseket Marosvásárhelyen szervezhetjük, ami pluszelőnyt jelentene számunkra. Ami meg a hazai porondot illeti, mi minden évben ugyanazzal a céllal vágunk neki: a csúcson végezni mind a bajnokságban, mind a kupaküzdelemben.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!