
2010. május 11., 10:572010. május 11., 10:57
A magyarok esetleges „beugróját” tartalmazó hír tegnap a német szövetség honlapján jelent meg. „Természetesen az is egy lehetőség, hogy Lengyelország négy helyett hat helyszínen rendezzen mérkőzéseket, de elképzelhető, hogy megkérdezzük Magyarországot és Németországot, hogy két stadionnal be akarnak-e, illetve be tudnak-e szállni” – áll a francia sportvezető által a német szövetség honlapjának adott tegnapi interjúban, amelyben Platini ugyanakkor hangsúlyozta, remélik, hogy a helyszíneket nem kell kényszerűségből megváltoztatni.
„A Magyar Labdarúgó-szövetséghez egyelőre nem érkezett ilyen megkeresés, de ha erre sor kerül, akkor haladéktalanul megvizsgáljuk a kérdést” – mondta az MTI-nek tegnap délben Nemes Ferenc, a szervezet ügyvezető elnöke. Nem sokkal ezután az nb1.hu honlap újságírói telefonon elérték Platinit, aki megdöbbent a hír hallatán: „Most hallok erről először. A német újságírók annyit kérdeztek, hogy elképzelhető-e német stadionok igénybevétele, amire határozottan azt válaszoltam, hogy teljes mértékben kizárt.”
Az UEFA május végén dönt végérvényesen arról, hogy a 2012-es tornát valóban Lengyelország és Ukrajna közösen bonyolíthatja-e le. Az ukránok április elején két stadionnal kapcsolatban is jelentős lemaradásban voltak, akkor Platini két hónapos ultimátumot adott nekik. Az UEFA elnöke tavaly novemberben még úgy nyilatkozott, hogy nincs szó Németország vagy Magyarország bevonásáról. A kontinentális szövetség 2007. április 18-án döntött a lengyel–ukrán kandidálás mellett az olasz és magyar–horvát pályázattal szemben.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.