Hirdetés

Joseph Blatter szerint a technika segítőtárs lehet

Joseph Blatter szerint lehet, hogy a 2014-es brazíliai futball-világbajnokságon már használni fogják azokat a technológiai újításokat, amelyekkel elkerülhetők a súlyos bírói tévedések, így például a szabályos gól érvénytelenítése. A sportági világszövetség, a FIFA svájci elnöke a 2018-as vb-házigazda Oroszországban tett látogatása végén beszélt erről Leningrádban. Úgy vélekedett, hogy a labdarúgást nem szabad számítógépesíteni, de a játékvezetők munkáját segítő megoldások teret kaphatnak.

2011. január 26., 09:522011. január 26., 09:52

„A futball emberi arculatát meg kell őrizni, a technika viszont segítőtárs lehet. Ugyanakkor a mi sportágunkat nem lehet összevetni másokkal, így például nem vehetjük át a teniszből ismert visszajátszást, a vitás esetek eldöntésére ott használatos sólyomszemet. Nálunk nem szabad megszakítani a mérkőzést, a labdának állandóan játékban kell maradnia, s nincs helye ilyesféle ismétlésnek – jelentette ki a FIFA első embere. –  Viszont használhatunk például olyan csipet, amely jelzi, ha a vele ellátott labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon, miként az is megoldást jelenthet, ha javítunk a játékvezetés színvonalán, esetleg megnöveljük a számukat, mert lehetnek bírók akár a kapu mögött is.”

Blatter megerősítette, hogy márciusban a walesi Cardiffban tartandó FIFA-tanácskozáson az illetékes testület ülésének egyik napirendi pontja lesz a technológia használata a futballban. A kérdés azt követően került hangsúlyosan előtérbe, hogy a tavalyi dél-afrikai vb-n több, egyértelműen meccskimenetelt befolyásoló súlyos hibát követtek el a játékvezetők, ami széles körű felháborodást váltott ki világszerte, egyúttal megmozgatta a feltalálók fantáziáját is. A tévedések elkerülését szolgáló – s a FIFA által is vizsgált – bírósegítő találmányok egyike a magyar Maruzsi Lászlóé. A találmány lényege, hogy a mérkőzést kamerák követik, a képeket egy speciális számítógépprogram analizálja, és automatikus jeleket küld, ha a labda elhagyja a játékteret, áthalad a gólvonalon, vagy leshelyzet alakul ki. E jeleket a partjelzők zászlóira helyezett érzékelők fogják fel, figyelmeztetve a partjelzőket. Azok nyomban dönthetnek, milyen jelet adjanak a játékvezetőnek. E találmány tehát csak segíti a bírókat a döntésüknél, nem jelent automatikus beavatkozást a játék menetébe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés