Hirdetés

Jó ötlet a többfutamos bajnokság

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Németjuhászok győzték le a huskykat és malamutokat

2006. február 20., 00:002006. február 20., 00:00

Jack London regényeibe illő, székelyföldi tájakon kevésbé megszokott kép fogadta a hétvégén a Csíkszeredától 20 kilométerre fekvő Kalibáskőhöz látogatókat, akik a Yukon Purina 2006 Kutyafogathajtó Bajnokság keretében a Corvina–Kalibáskő Kupa küzdelmeit tekintették meg. Balánbánya és Borszék után ez volt a háromfordulós bajnokság utolsó megmérettetése, és sok résztvevő szerint egyben az idény legnehezebb versenye is. Egyrészt itt voltak a leghosszabb távok: 200 méteres szintkülönbséggel is meg kell birkózniuk a versenyzőknek, és a tavaszias, enyhe időjárás is rontotta a hóviszonyokat. A rajthoz közeledve az addig békésen szemlélődő huskyk és malamutok egyre izgatottabbak lettek, a szán elé fogva csak nagy erőkkel lehetett visszatartani őket az indító jele előtt. „Én nem annyira, de a kutyáim nagyon izgulnak. Alig várják, hogy szaladhassanak” – mondta Szíjgyártó Zoltán, aki hat kutyával érkezett a versenyre, és akinek odahaza mintegy harminc huskyja van. A versenyt az 5-6 kutyás fogatok kezdték, közülük elsőnek Constantin Grosu fogata hajtott ki, majd tíz percenként indultak a versenyzők. „Nagyon nehéz és hosszú volt a pálya, de hát ez az igazi: aki ezt megteszi, legény a talpán. Így lehet igazán versenyezni, nem a tízperces sprintversenyeken” – lihegte a mikrofonba a 18 kilométer megtétele után a balánbányai versenyző. A harmadik fordulóban egyébként három csapat rajtolt az 5-6 kutyás fogatok kategóriájában, öt a 3-4 kutyás fogatoknál, amelyek 12 kilométert szaladtak le, míg a kétkutyás fogatok esetében kilencen mérettettek meg hét kilométeres távon. A bajnokság legérdekesebb színfoltja a csíkszeredai Mandel Zoltán hajtotta két németjuhász, Volfi és Rexi volt, akik nemcsak kinézetre lógtak ki a huskyk és malamutok sorából, hiszen a bajnokság valamennyi futamát megnyerték.
A bajnokságot megszervező és lebonyolító, hat éve létrehozott csíkszentmártoni Yukon Sportegyesület az elmúlt években többször is szervezett különböző kisebb kutyaszánhúzó versenyeket, idén pedig a sportág népszerűsítése érdekében döntött a háromfordulós rendszer mellett. „Eddig mindenhova elmentünk, együtt voltunk a versenyen, jól éreztük magunkat, most azonban minden sokkal izgalmasabb lett. Követtük, kinek hogy alakulnak az eredményei egy-egy futam során” – mesélte a székelyudvarhelyi Szabó Károly. A szervezők is úgy ítélék meg, hogy elérték céljukat, mert a Corvina–Kalibáskő Kupát soha nem tapasztalt érdeklődés övezte. „Megérte a fáradozás, jövőre is megszervezzük a bajnokságot” – hangsúlyozta Bencze Tibor, a Yukon Sportegyesület alapító tagja.

Corvina–Kalibáskő Kupa, 5-6 kutyás fogatok: 1. Szíjgygártó Zoltán, 2. Constantin Grosu, 3. Both László. 3-4 kutyás fogatok: 1. Nagy Ioana, 2. Szabó Károly, 3. Bencze Tibor. 1-2 kutyás fogatok: 1. Mandel Zoltán, 2. Both József, 3. Ferencz Lehel.
A Yukon Purina 2006 bajnokság végeredménye, 5-6 kutyás fogatok: 1. Szíjgyártó Zoltán, 2. Constantin Grosu, 3. Both László. 3-4 kutyás fogatok: 1. Szabó Károly, 2. Nagy Ioana, 3. Bencze Tibor. 1- 2 kutyás fogatok: 1. Mandel Zoltán, 2. Both József, 3. Pálffy Áron.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
Hirdetés
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
Hirdetés