2011. január 05., 09:402011. január 05., 09:40
A 24 éves, 213 centi magas erőcsatár szintén először szerepel majd Európában, korábban az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő Iona College játékosa volt, ahol elsősorban távoli dobásaival tűnt ki. Lászlófy Botond edző a Krónikának elmondta, hogy további igazolásokat már nem terveznek, és várhatóan felkészülési meccseket sem játszanak a hátralevő időben.
Temesváron csupán egy változás van: a szerb Rade Dzambics tért viszsza, miután az ősszel a Bukaresti CSM játékosa volt, és 7,9-es átlagával a legtöbb gólpasszt adta az A osztályban. A tavalyi kupagyőztes gárda irányítója az amerikai Nicholas Covington helyét veszi át a keretben, akivel 14,6 pontos átlaga ellenére bontottak szerződést. Dragan Petricsevics edző csapata a héten Debrecenben edzőtáborozik, majd szombaton Nagyváradon játszik felkészülési mérkőzést.
A legnagyobb mozgás eddig Nagyszebenben volt, a CSU Atlassib három új légióst is igazolt. Közülük Paul Justin Herndon már 2008-ban, illetve tavaly tavasszal is a csapat tagja volt (14,5 pontot és 9,5 lepattanót jegyzett meccsenként), a 27 éves, 211 centi magas amerikai center a Bukaresti CSM-nél töltött őszi idény (8,6 pontos és 4,3 lepattanós átlag) után tér vissza. A két szerb kosaras viszont először szerepel a román élvonalban: Milos Markovics (26 éves, 201 cm, bedobó) a Szloboda Uzsice, Sztefan Atanackovics (26, 193, hátvéd) pedig a Proleter Zrenjanin együttesétől érkezik. Távozik az amerikai Jarryd Loyd és a litván Arturas Masiulis, míg Earl Brown csak csökkentett fizetéssel, hatodik légiósként maradhat a csapatnál. Egy-egy új kosarast igazolt eddig a Steaua és a SCM Craiova, a fővárosiaknál a KK Zaboktól szerződtetett horvát dobóhátvéd, Ivan Tomeljak (31, 194) váltja az amerikai Courtney Fortsont, az olténiai együttes pedig az amerikai Tommie Liddellt (25, 193, hátvéd) szerződtette, aki legutóbb a holland Magixx KidsRights Nijmegen játékosa volt.
Két csapatnál biztosan nem lesz változás az őszi kerethez képest, Kolozsváron az U Mobitelco vezetősége egyelőre elégedett az eredményekkel, az Energia Rovinari vezetősége pedig azt közölte, hogy nincs pénzük új igazolásokra. Marosvásárhelyre viszont biztosan érkezik még egy külföldi kosaras a hét végéig, aki a Szászmedgyesi Gaz Metan elleni két zártkapus edzőmeccsen mutatkozhat majd be. A Maros KK január 11-én, hazai pályán is játszik egy felkészülési találkozót a Nagyszeben ellen, ezt már a szurkolók is megtekinthetik.
A téli átigazolási időszak hivatalosan tegnap kezdődött és január 10-éig tart. Ezt követően február végéig a csapatoknak már csak a két extra igazolás lehetősége áll fenn – már amelyek nem használták fel már az ősszel ezeket. A Steaua, a Szeben és a Temesvár például már mindkettővel élt, de a Marosvásárhelynek, a Ploieşti-nek, a Medgyesnek, az Otopeni-nek, a Iaşi-nak és a Brassónak is csak egy-egy változtatási lehetősége maradt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.