
A selejtezők végeztével kialakult a jövő évi, magyar–román közös rendezésű női kosárlabda-Európa-bajnokság mezőnye.
2014. június 26., 16:092014. június 26., 16:09
A két házigazda automatikusan került a 20 csapat közé. Spanyolország, Franciaország, Törökország, Szerbia, Fehéroroszország és Csehország azért hagyhatta ki a kvalifikációt, mert részt vesz a szeptemberben és októberben sorra kerülő isztambuli világbajnokságon.
A görögök pedig tavaly nyáron, a selejtező első fordulójának megnyerésével biztosították be a helyüket.
Az idei selejtezőből – az európai szövetség honlapja szerint – Horvátország, Lettország, Litvánia, Montenegró, Oroszország és Szlovákia csoportgyőztesként, Lengyelország, Svédország, Ukrajna, Nagy-Britannia és Olaszország pedig legjobb csoportmásodikként harcolta ki a részvételt.
Az Eb-re – melynek szlogenje Játék szívből (Play with heart) – 2015. június 11. és 28. között kerül sor. A rendezési jogot 2011 decemberében Fehéroroszország ellenében Magyarország még egyedül nyerte el. A román szövetség korábbi elnökének, Carmen Tocalának a közbenjárására azonban az európai szövetség végrehajtó bizottsága 2012-ben úgy döntött, a kontinenstornát Magyarország Romániával közösen rendezheti
A döntés értelmében Magyarország 1950, 1964, 1983 és 1997 után ötödik alkalommal rendezhet női Európa-bajnokságot, Románia pedig 1966 után másodszor lesz házigazda. A torna kapcsán újdonság, hogy először szerepel majd húsz csapat a kontinenstornán.
A csoportkört, melyre 2015. június 11–15. között kerül majd sor, Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron rendezik. A második kört – ahová 16 csapat jut – két helyszínen, Debrecenben és Győrben játsszák, míg a június 24. és 28. között esedékes döntő szakaszra – negyeddöntő, elődöntő és helyosztók – Budapesten kerül majd sor.
Az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) illetékesei eközben elfogadták a magyar–román rendezésű kontinenstorna szervezői által bemutatott hivatalos logót. A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a koncepciót a két országnak a sportág iránti elhivatottsága inspirálta, amit egy összefonódó szív szimbolizál a kosárlabda közepén. Az összefonódó szív motívum továbbá egy közös szívdobbanást is jelképez, ami a kosárlabda-pattogtatás dinamikájával és energiájával köthető össze – tájékoztatott az MKOSZ.
Ami a részleteket illeti, a piros szín erőt és bátorságot sugall, melyek a sport nélkülözhetetlen alapelemei. A logó színei a két ország nemzeti lobogójának színeit jelképezik, melyek középen egy piros szív formában egyesülnek. A kék és sárga színek az Európai Uniót is látótérbe helyezik, míg a zöld szín a Kárpát-medence rendkívül gazdag és egyedülálló természeti környezetére utal.
Az Eb mezőnye: Magyarország (rendező), Románia (rendező), Spanyolország, Franciaország, Törökország, Szerbia, Fehéroroszország, Csehország, Görögország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Montenegró, Oroszország, Szlovákia, Lengyelország, Svédország, Ukrajna, Nagy-Britannia, Olaszország.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!