Hirdetés

Játék nélkül menekült meg a Szatmárnémeti Olimpia

Jövőre is a másodosztályos labdarúgó-bajnokságban szerepelhet a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata, ugyanis az osztályozó első, kedd késő délutáni mérkőzése előtt ellenfele bejelentette visszalépését. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 08., 16:192016. június 08., 16:19

A második csoport alsóházi rájátszását a harmadik helyen záró partiumi együttesnek, mint ismeretes, oda-vissza alapon kellett volna játszania az első csoportból érkező Buzăui Gloriával, de a fogadási csalás miatt korábban drasztikusan megbüntetett alakulat felszámolás alá kerül, és már nem látta értelmét a megmérettetésnek.

„Nem jelentünk meg, mert nincs se játékosunk, se pénzünk. Feleslegesen utaztunk volna el\" – jelentette be a csapat másodedzője, Romeo Bunică. A Liga2.ro-nak nyilatkozva drámainak nevezte a helyzetüket, tájékoztatása szerint a klub megszűnik. A sportklubot működtető kereskedelmi társaság nemrég csődöt jelentett, edzőit és tizennégy futballistáját pedig pénzbírság mellett két hónap és két év közötti időtartamokra tiltotta el a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes bizottsága, amiért törökországi bűnözőkkel szövetkezve üzletszerű sportfogadási csalás miatt sorozatosan bundáztak meg Liga 2-es mérkőzéseket a 2014–2015-ös hazai bajnokságban.

A másodosztályos pontvadászat 2016–2017-es szezonjának – a tervek szerint – immár egyetlen csoportba tömörülő mezőnyét tehát a Temesvári ACS Poli, Ploiești-i Petrolul, Călărași, Brăila, Bákó, Konstancai Farul, Clinceni, Târgoviște, Mioveni, Nagybányai FCM, Balotești, Berceni, Râmnicu Vâlcea, Pankota, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, Bukaresti Juventus, Afumați, Temesvári ASU Poli és Nagyváradi Luceafărul mellett az Olimpia teszi teljessé. A 22. csapat az UTA–Voluntari FC élvonalbeli osztályozó vesztese lesz. Ennek az összecsapásnak az első felvonását szerdán rendezik, míg a visszavágó vasárnap lesz Aradon.

Az FRF végrehajtó testülete egyébként már arról is döntött, hogy a Liga 2 követező idénye a megszokottnál korábban, már július 30-án elrajtol, míg a Liga 3-as bajnokságot augusztus végén kezdik. A nyári átigazolási időszak a Liga 1-hez hasonlóan az alsóbb osztályokban is hétfőn kezdődik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés