
A Real Madrid kedden hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta James Rodríguezt, a brazíliai világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott kolumbiai válogatott sztárjátékosát, aki hat találattal a torna gólkirálya lett.
2014. július 22., 20:212014. július 22., 20:21
A klub honlapjának beszámolója alapján a vb legeredményesebb játékosának járó Aranycipő mellett a torna legszebb góljáért járó elismerést is begyűjtő futballista hatéves szerződést kötött új klubjával.
A kolumbiai sztár hétfőn érkezett Madridba, kedd délelőtt pedig átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon. Az biztos, hogy a 23 éves játékos 2020-ig szóló szerződést ír majd alá a Real Madriddal, spanyol sajtóinformációk szerint évente 7 millió eurót keres a királyi gárda játékosaként.
Előző klubja, a Monaco mintegy 80 millió eurót kap érte. A támadó középpályás a kolumbiai Envigado neveltje, amelynek felnőttcsapatában 16 évesen mutatkozott be. Két év múlva, 2008-ban az argentin Banfieldhez került, 2010-ben pedig a Porto áthozta Európába 7,3 millió euróért cserébe. A Monaco tavaly nyáron 45 milliót fizetett érte.
James Rodríguez várhatóan a 10-es mezszámot viseli új klubjában, a hírek szerint augusztus elején csatlakozik Carlo Ancelotti keretéhez. Rodríguez már a második nyári szerzeménye a Real Madridnak a világbajnok Toni Kroos szerződtetését követően, akiért mintegy 30 millió eurót fizettek a Bayern Münchennek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!