Jakab Zoltán szerint az aktuális táblázat még csalóka, ugyanakkor az már beigazolódott, hogy az idei élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság sokkal kiélezettebb a tavalyinál.
2014. október 15., 16:212014. október 15., 16:21
Hat forduló után a listavezető székelyudvarhelyi futsalcsapat vezetőedzője aki egyben a román válogatott szövetségi kapitánya is – a Krónikának rámutatott arra, hogy miközben korábban a marosvásárhelyi alakulat egyeduralma jellemezte a sorozatot, addig mostanra már 5-6 együttes is közel azonos formát mutat, így, még ha színvonal nem is javult, legalább az erőviszonyok kiegyenlítődésével izgalmasabbá vált a pontvadászat.
„Az eredmények tükrében a City’us mellett az Udvarhely, a Déva, a Călărași és a Galac is felzárkózott. Az igazi felmérő viszont még csak ezután következik, következtetéseket majd csak október 28. után lehet megállapítani. A valódi küzdelem a Vásárhely–Déva és a Déva–Udvarhely mérkőzésekkel indul” – vélte a szakember, aki az erőviszonyok kiegyenlítődését a válogatott szempontjából is hasznosnak tartja, hiszen amíg korábban a 80 százalékban vásárhelyiek alkotta nemzeti csapatban a játékosok lazábban kellett készüljenek a bajnoki meccsekre, immár ők is alaposabban kell edzzenek a pontvadászatra.
Jó példa erre, hogy a City’us megszenvedett kedd este a vendég Sepsiszentgyörgy ellen kiharcolt 5-4 arányú győzelem alkalmával, csütörtökön 19 órától pedig már a Kolozsvárt fogadják. „A teremlabdarúgó-bajnokság szempontjából voltaképp a rájátszásban kell a legjobb formát mutatni, azt pedig az épp aktuális eltiltások és sérülések befolyásolják” – magyarázta Jakab.
Rámutatott arra is, hogy minél több mérkőzést közvetít a televízió, annál nagyobb lesz a sportág népszerűsége is, márpedig idén nem csupán 1-2 rangadót játszanak, hanem minden fordulóban lehet találni izgalmas összecsapást, amely jó reklám a futsalnak.
Hat forduló után Udvarhely (5 mérkőzés/15 pont), City’us (4/12), Galac (6/12), Déva (4/12), Sepsi (5/6), Kézdivásárhely (6/6) az élmezőny sorrendje.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!