
A rimini ügyészség jóváhagyta a család kérését, és újból megvizsgálja Marco Pantani egyszer már lezárt ügyét. A család szerint nem öngyilkosság történt, hanem megölték a kerékpárost; a korábbi ismeretek szerint Pantani kokain-túladagolás következtében hunyt el 2004 februárjában.
2014. augusztus 03., 20:022014. augusztus 03., 20:02
Az 1998-ban a Tour de France-t és a Giro’d Italiát is megnyerő Pantanira egy rimini szállodában találtak rá holtan, és a szobában négy különböző antidepresszáns dobozaira bukkantak, amelyek közül több üres volt.
Pantani a halála előtt évekig küzdött a depresszióval, amelyet az okozott, hogy az 1999-es Girón az élen állt, amikor az egyik szakasz után végzett vizsgálat magas hematokritszintet állapított meg nála, ezért kizárták a versenyből, és doppingolással vádoltak meg.
A boncolás 2004-ben azt állapította meg, hogy agyi és tüdőödéma okozta a halálát. Az új hipotézis szerint Pantanit megverték, majd arra kényszerítették, hogy vízbe kevert kokaint igyon, a szervezetében ugyanis olyan nagy mennyiségű kokaint találtak, amely csak ilyen módon kerülhetett bele. Pantani szülei sosem hittek abban, hogy fiuk öngyilkos lett, édesanyja 2007-ben kérelmet nyújtott be az ügyészséghez, hogy vizsgálják meg újra a halálának körülményeit, de akkor elutasították.
„Válaszokat szeretnék kapni a kérdésekre. Biztos vagyok benne, hogy Marco nem lett öngyilkos, azok ölték meg, akiket zavart, hogy ő nem félt kimondani, hogy a kerékpársportban jelen van a dopping. Tudom, hogy már nem kaphatom őt vissza, de az igazságot ki akarom deríteni” - nyilatkozta Tonina Belletti, Pantani édesanyja.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!