Hirdetés

Ismét veszélybe került az öttusa jelenléte az olimpiai játékokon

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete februári ülésén előterjesztést tesz arra, mely sportág kerüljön ki a 2020-as játékok programjából, májusban pedig megnevez majd egyet, amelyet felvételre javasol a közgyűlésnek.

2013. január 31., 07:532013. január 31., 07:53

A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehet kieső, ugyanakkor az a sportág, amelyet a végrehajtó bizottság a február 12–13-i lausanne-i ülésén kiválaszt, automatikusan csatlakozik a hét jelentkezőhöz, melyek közül egy kerülhet be a 2020-as programba a testület május végi, szentpétervári javaslata alapján. A hét pályázó a vusu (ősi kínai harcművészet), a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008-as pekingi játékok után kikerült baseball és softball, amely közösen próbálkozik a visszajutással.

Sajtóértesülések szerint több sportág helyzete bizonytalan, a leggyakrabban az öttusát és a taekwondót említik. A koreai küzdősportot sokan a karate egyik kevésbé népszerű változatának tartják, míg az öttusával szemben korábban – amikor már képbe került mint lehetséges kieső sportág – azt hozták fel, hogy világviszonylatban kevesen űzik, és meglehetősen összetett, nehezen követhető. A magyar sikersportág ugyanakkor eddig sikeresen lobbizott olimpiai létéért: a versenyeket jó ideje már egyetlen nap alatt bonyolítják le, a londoni játékokon megjelent a lézeres lövészettel kombinált futószám. A legújabb terv az, hogy Rióban egyetlen helyszínen, öttusastadionban lennének a versenyszámok, melyeket nézőként egy székből végig lehetne követni.

A NOB végrehajtó bizottságának álláspontjáról a közgyűlés szeptemberben, Buenos Airesben szavaz. Ugyanakkor jelölik majd ki – Isztambul, Madrid és Tokió közül – a hét év múlva esedékes olimpia rendezőjét is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés