Hirdetés

Ismét Jakab Zoltán irányítja a román futsalválogatottat

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Augusztus elsejétől ismét Jakab Zoltán lesz a román teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A székelyudvarhelyi szakember korábban 2003 és 2009 között már betöltötte ezt a tisztséget, újabb megbízatása a 2016-os Európa-bajnokság végéig szól.

Zátyi Tibor

2014. július 29., 16:152014. július 29., 16:15

A szerződését – melyet először a Román Labdarúgó-szövetség elnökével, Răzvan Burleanuval, majd Ciprian Paraschivval, a teremlabdarúgásért és a női labdarúgásért felelős megbízottal tárgyalt meg – hétfőn írták alá. Megbízatásának fő célja a 2016-os szerbiai rendezésű Európa-bajnokságra való kijutás lesz.

Az Eb-selejtezőket szeptember 19-én sorsolják ki, és egyelőre úgy tűnik, hogy az egyik csoportnak Románia lesz a házigazdája, a mérkőzéseket pedig a válogatott számára már jól ismert Călărași-on fogják rendezni. Addig három páros mérkőzést fog játszani a román teremlabdarúgó-válogatott: szeptember 15–19. között az Eb-bronzérmes spanyol válogatott vendége lesz, december 2–5. között Déván fogadja az Eb házigazdáját, Szerbiát, míg februárban Törökország lesz az ellenfél Călărași-on.

A 2016-os Eb selejtezőit jövő év márciusában rendezik. A csoportelsők automatikusan részesei lesznek a kontinenstorna mezőnyének, a második helyezettek és a legjobb harmadik jövő szeptemberben pótselejtezőn szerepelhet. A román válogatott – a magyarhoz hasonlóan – a második kalapban kapott helyet. Jakabnak akad dolga bőven, hiszen jövő decemberben rendezik a 2016-os kolumbiai világbajnokság selejtezőit is.

Tapasztalaton van a hangsúly

A szövetségi kapitányi posztot korábban betöltő Nelu Stanceának meghatározatlan időre szólt a megbízatása, ám végül a szövetség nem sokkal a belgiumi Eb-t követően felbontotta szerződését. Jakab Zoltán öt év után került ismét ebbe a pozícióba.

„Egy igazi kihívás ez számomra, kötelező számunkra a kijutás a szerbiai Európa-bajnokságra. A jelenlegi játékosállományban még benne van még egy Eb és egy világbajnokság, ezt a két ciklust nagyjából ugyanazokkal a teremlabdarúgókkal vívjuk meg, mint eddig. De a fiatalok előtt is nyitott a kapu, ám az eredménykényszer a tapasztalattal rendelkező játékosok felé dönti a mérleg nyelvét” – mondta Jakab Zoltán, majd hozzátette, hogy az Eb-selejtezőkig hat mérkőzése lesz a válogatottnak, ezeken pedig az összeszokottság megtartása a legfontosabb cél.

Az új szövetségi kapitány szerződésében egyik pont az volt, hogy megmaradhat a Futsal Klub Székelyudvarhely edzőjének is. „A belgiumi Eb-n két játékosunk képviselte klubunkat és Székelyudvarhelyt, ezzel elismerték az FK-nál folyó szakmai munkát, továbbá a játékosok tehetségét is. Az első számú szempont azonban megmarad, azaz az edzéseken és a mérkőzéseken mutatott teljesítmény alapján dől el, ki jut be a válogatottba” – válaszolta Jakab arra a kérdésre, hogy kinevezésével több udvarhelyi játékos kerülhet-e a válogatottba.

A szakember elmondta, hogy felajánlották neki az U21-es válogatott irányítását is, ám számára az vállalhatatlan volt, hiszen így klubedzői feladatairól le kellett volna mondania. „Más szakembereknek is meg kell adni a lehetőséget. Bízom benne, hogy az U21-es válogatottal jó együttműködés alakul ki, hiszen idővel onnan kell majd felhozni új játékosokat a felnőttek közé.”

Cél a klubrivalizálás megszüntetése

A teremlabdarúgó-bajnokságban kiélezett rivalizálás alakult ki a bajnok Dévai Autobergamo, az elmúlt években aranyat aranyra halmozó Marosvásárhelyi City’us és a friss bronzérmes FK Székelyudvarhely között. Ezt a következő bajnokságban enyhítené az új szövetségi kapitány, mivel közös érdek a kontinenstornára való kijutás, ahhoz pedig a válogatottnál minél erősebb csapatszellemet, jó hangulatot kell teremteni.

„Ezzel nem lesz baj, többen a negyedik Eb-jükre készülnek, sokan kétszáz fölötti válogatottsággal rendelkeznek, az UEFA Futsal Kupában játszottak, szóval rutinosak, és megfelelő motivációval az Eb-részvételt elérhetjük – folytatta a válogatottat korábban 107 mérkőzésen irányító Jakab. – Továbbá ott van még a kolumbiai vb, világbajnokságra pedig még nem jutott ki Románia, így az arra való kvalifikáció méltó lezárása lenne több válogatott játékos szereplésének, hiszen 2016 végén sokan már 33–34 évesek lesznek” – tekintett előre Jakab Zoltán, akinek irányításával Románia 2007-ben kijutott a portugáliai Európa-bajnokságra.

Utánpótlás-bajnokság indul

Tervbe van véve, hogy a 2014–2015-ös teremlabdarúgó-bajnoksággal párhuzamosan elindítják az utánpótlás-pontvadászatot is. Ebben 16–19 éves fiatalok vennének részt, első ciklusban a Sepsi Futsal, a City’us, az Autobergamo és az FK indít csapatot. Idővel további regionális bajnokságok is indulnának, melybe olyan városok is bekapcsolódnának, ahol nincsen felnőtt csapat, így az utánpótlás-nevelés is új dimenziókba kerülne.

Udvarhelyen lesz a Szuperkupa

A következő teremlabdarúgó -dény augusztus végén Székelyudvarhelyen kezdődik, hiszen a városi sportcsarnokban rendezik az Autobergamo–City’us Szuperkupát. Az élvonal a tervek szerint szeptember 7-én rajtol, a sorsolást augusztus 7-én tartják.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés