Hirdetés

Ismerősök és ismeretlenek

Kisorsolták a női nemzetközi kupák negyeddöntőinek párosításait Bécsben tegnap kisorsolták a női európai kupák negyeddöntőit, amelyekben összesen öt magyar és két román együttes érdekelt.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

Kézilabda
A Nemzeti Ligát százszázalékos teljesítménnyel vezető Brassói Rulmentul a tavalyi döntős Dijonnal mérkőzik a Challenge Kupa negyeddöntőjében. Sorin Târcã, a klub sportigazgatója elmondta, szeretnék mindkét találkozót hazai pályán megrendezni. „Ha nem felel meg nekik, mi sem egyezünk bele, hogy mindkét meccset Franciaországban játsszuk le. A közönségünk megérdemli, hogy lássa játszani a csapatot” – nyilatkozta a vezetőedző, Mariana Târcã férje. A Konstancai Tomis a ZRK Splittel került szembe. „Nem sokat tudok az ellenfélről, de a horvát kézilabda képviselője, és ezért nem szabad leírni” – közölte Dumitru Muºi, a Tomis edzője, aki szintén szeretné elérni, hogy mindkét meccset Konstancán játsszák le.
A Bajnokok Ligájából kiesett Győr és Dunaferr a KEK-ben folytathatja: a dunaújvárosiak a Vácot kettős győzelemmel kiverő norvég Gjerpen Skiennel találkoznak, míg az ETO a Besanconnal játszik az elődöntőbe jutásért. A francia együttes 2003-ban megnyerte a sorozatot, és akkor a legjobb négy között éppen a Győrt búcsúztatta, idén viszont az előző körben a Rapidot győzte le mindkét mérkőzésen.
Az EHF-kupában keményebb, de a szakvezetők által szintén verhetőnek tekintett ellenfelek várnak a magyarokra. A címvédő Cornexi a tavalyi KEK-döntős horvát Podravkával csap össze, míg a Ferencváros azzal a dán Gudmével találkozik, amelyet tavaly szintén a negyeddöntőben sikerült legyőznie. A Debrecennek a tavalyi KEK-elődöntős Metzcel kell megküzdenie a továbbjutásért.

KEK, negyeddöntők: Dunaferr–Gjerpen Skien, Győri ETO–Besancon. EHF-kupa, negyeddöntők: Debreceni VSC–Metz, Cornexi-Alcoa–Podravka Koprivnica, GOG Gudme–Ferencváros. Challenge Kupa, negyeddöntő: Konstancai Tomis–ZRK Split, Cercle Dijon–Brassói Rulmentul.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés