Hirdetés

Indul a MOL Liga

Két erdélyi csapat részvételével hétvégén megkezdődnek a közös magyar–román jégkorongbajnokság, a MOL Liga második kiírásának küzdelmei. Mint ismeretes, a második idény a címvédő együttes, a nyáron megszűnt Csíkszeredai HC nélkül rajtol el, illetve a Gyergyószentmiklósi Progym és Steaua sem vállalta a szereplést, így Romániát csupán a Csíkszeredai Sportclub, újoncként pedig a Brassói Fenestela képviseli.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 11., 10:342009. szeptember 11., 10:34

A mezőny hétfős lesz: Magyarországról a Dunaújvárosi Acélbikák, az Újpest, a Ferencváros, a Vasas-Budapest Stars és a a Miskolci Jegesmedvék indul – az Alba Volán idén nem nevezte be második számú csapatát. A szlovákiai Losonc két héttel a rajt előtt lépett vissza, mert a szlovák szövetség nem adott indulási engedélyt számára. Indulás előtt az Újpestnek is gondjai akadtak: a hűtőgép meghibásodása miatt csak októberben lehet játszani, addig idegenbe kényszerül a gárda.

Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: nagyon örültek volna, ha egy szlovák csapat is szerepel a ligában, de sajnos ez bürokratikus okok miatt nem valósult meg. Hangsúlyozta, a MOL-nál csökkentek a sportra szánt keretek, a hoki mellett azonban kitartanak: egyrészt a sportág példát mutat a határokon átnyúló bajnoksággal mások számára is.

Másrészt a jégkorong látványos fejlődésen ment keresztül, de amint azt a magyar válogatott A csoportos kiesése is jelzi, van még lehetőség a fejlődésre. „A sportág már bizonyított, és benne van az akarás, hogy még magasabbra törjön. A MOL addig kitart a hoki mellett, amíg a színvonal emelkedik” – tette hozzá Ferencz I. Szabolcs.

A 24 fordulós alapszakasz pénteken kezdődik és január 17-én ér véget. A Csíkszeredai Sportklub pénteken és a vasárnap a Dunaújvárost fogadja, a Brassói Fenestela pedig Miskolcon, majd a Ferencváros otthonában játszik. Az azonos nemzetiségű klubok egymás elleni eredményei beleszámítanak a magyar, illetve a román országos bajnokság küzdelmeibe is. Január 23-án és 24-én rendezik a négyes döntőt, várhatóan az alapszakaszgyőztes otthonában.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés