
Fotó: MTI
Bronzérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon, miután a szombati kisdöntőben 10-9-re legyőzte az olasz csapatot.
2014. július 28., 10:062014. július 28., 10:06
A londoni olimpiai negyedik, 2013-ban világ-, 2012-ben Európa-bajnoki harmadik magyar válogatott azzal az itáliai együttessel csapott össze a szombati kisdöntőben, amely a két évvel ezelőtti ötkarikás játékokon csak 7. volt, viszont az az évi Eb-t megnyerte, és címvédőként érkezett Budapestre. A két gárda legutóbb kontinensviadalon 2008-ban találkozott, az akkori bronzcsatát a magyarok nyerték 9-6-ra.
A margitszigeti meccsen a lelátókon helyet foglaló mintegy ötezer szurkoló harsány buzdításától kísérve kezdhetett a Merész András szövetségi kapitány irányította magyar csapat, de az olaszok 2-0-ra elhúztak. A magyar együttes azonban kitűnő második negyedet produkálva 7-4-re elhúzott. A harmadik negyed azonban gyenge játékot hozott, a magyar lányok nem tudtak gólt dobni, így az ellenfél kiegyenlített.
A vezetést azonban nem tudták átvenni az olaszok, Kisteleki Dóra több mint 11 perces magyar gólcsendet megtörve alakította 8-7-re az eredményt, majd Szücs Gabriella találatával ismét kétgólos volt a magyar előny. Ebből egyet a végére úgy is meg tudtak tartani, hogy az olasz csapat a végén az egyenlítésért támadhatott, de az ejtés nem jött be, ezzel Magyarország a 12. medálját szerezte a vízilabda-Európa-bajnokságokon: két arany és öt ezüst után az ötödik bronzot.
„Azt gondolom, amit így az utolsó napon kihozhatott magából a csapat, azt ki is hozta – nyilatkozta a találkozót követően Merész András szövetségi kapitány. – A mérkőzés elején kicsit megleptek minket az olaszok azzal, hogy nem a szokásos zónájukat védték, az egész összecsapás rendkívül hullámzó volt”.
A döntőben a spanyol női válogatott 10-5-re legyőzte Hollandiát, így a tavalyi vb-cím után története első Eb-sikerét könyvelhette el.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!