2009. március 23., 10:582009. március 23., 10:58
A temesváriak ezt megelőzően a Szászmedgyesi Gaz Metan elleni hazai mecscsen is két pontot vesztettek. A Szeben megyei gárda ezen a hétvégén is nagy meglepetést okozott: hazai pályán 1-0-ra legyőzte a bajnoki címért küzdő Urziceni-i Unireát.
A táblázat első hat helyének egyikét megcélzó Brassói FC idén továbbra is veretlen: ezúttal gól nélküli döntetlent játszott a Tîrgu Jiu-i Pandurii vendégeként. Egy pontot szerzett hétvégén a Steaua is, amely Zapata kapus nagy hibája miatt vesztett két pontot a piteşti-i összecsapás hajrájában – a kolumbiai hálóőr egy ártalmatlan labdát kiejtett kezéből kapuja előterében, amit Bazzi azonnal kihasznált, így a vége 2-2 lett.
A Rapid ezzel szemben 4-0-s győzelmet aratott a Galac ellen. A meccs hőse Costin Lazăr lett: a játékvezető 2-0-s állásnál tizenegyest ítélt a Rapid javára a Lazăr és az egyik ellenfél között vívott párharc után, ám utána visszavonta döntését, mert Lazăr jelezte, nem történt szabálytalanság.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.