
Fotó: MTI
2013. január 25., 08:182013. január 25., 08:18
Mivel az 5–16. helyezettek számára nem rendeznek helyosztókat, és a csapatokat a szerzett pontok száma alapján rangsorolják, a hét meccsén 8 pontot szerző Magyarországot mindhárom, szintén szerda este kiesett együttes, Franciaország (10), Németország (10) és Oroszország (9) is megelőzte.
A dánok elleni meccs az első félidőben úszott el a rosszul kezdő magyarok számára, akik csak két gólt tudtak lőni az első 15 percben. Azonban a félidei hétgólos hátrány (11-18) ellenére sem adták fel a meccset Harsányiék, és a második félidőt zsinórban négy góllal kezdték, majd fokozatosan dolgozták le hátrányukat. Az utolsó percet már csak 27-26-s előnnyel kezdték a dánok, de Möllgard szélről lőtt gólja eldöntötte javukra a mérkőzést.
Az északi együttesben a kapus Niklas Landin (18 védés) mellett a szélsők, Hans Lindberg (10 gól) és Anders Eggert (5) remekeltek, a magyaroknál Nagy László (8) volt a legeredményesebb gólszerző, Mikler Roland pedig tíz lövést hárított a második félidőben. „A londoni olimpia negyedik helye után most a vb-n sikerült negyeddöntőbe kerülnünk, ahol nagyon megszorongattuk az Európa-bajnok dánokat. Kis szerencsével másként is alakulhatott volna a találkozó. Az ellenfél nagy lövőit sikerült kikapcsolnunk a játékból, így viszont a szélsőkre már nem jutott annyi figyelem, és ők vertek meg bennünket” – mondta a meccs után Mocsai Lajos szövetségi kapitány.
A negyeddöntőben búcsúzott a címvédő és olimpiai bajnok francia válogatott is, amely a nap legsimább vereségét szenvedte el a horvátoktól. A négyszeres győztes és a legutóbbi két kiírást megnyerő franciákkal 1999 óta nem fordult elő, hogy ne jussanak el a vb-elődöntőig. A szlovén válogatott ezzel szemben legnagyobb sikerét érte el a négy közé jutással, korábban egy 2007-es tizedik hely volt a legjobb eredménye.
Negyeddöntő: Dánia–Magyarország 28-26, Szlovénia–Oroszoszág 28-27, Horvátország–Franciaország 30-23, Spanyolország–Németország 28-24. Elődöntő, péntek: Spanyolország–Szlovénia (Dolce Sport, 20.15), Dánia–Horvátország (Dolce Sport, 22.30).
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.