
2009. március 31., 10:292009. március 31., 10:29
„Heveny szívelégtelenség esetén három-négy percen belül kell érkeznie a segítségnek, különben bekövetkezik a halál. Függetlenül az életviteltől, kortól” – tette hozzá id. Ocskay, akinek fiát szerdán temetik el Székesfehérváron.
A gyászoló sportvezető kitért rá, hogy fia emlékére olyan alapítványt hoznak létre, amely fiatal jégkorongozókat és beteg gyerekeket, illetve gyerekek kezelését végző kórházakat, klinikákat támogat. A sportoló hagyatékának egy részét elárverezik, az ezekből befolyó összeget is az alapítvány kapja.
A jövőben rendszeresen szerveznek majd Ocskay Gábor-emléktornát. „Szeretném megköszönni az orvosoknak, a csapatnak, hogy végig kiálltak Gábor mellett. Fiamnak a hoki volt az élete, ha ezt elveszik tőle akkor, amikor kiderült a szívproblémája, biztosan összetört volna. Emlékét őrizzük békében” – utalt arra id. Ocskay Gábor, hogy a 2004 szeptemberében diagnosztizált szívizom-betegsége ellenére fia négy hónapos kihagyás után, több eltanácsolást követően végül engedélyt kapott a sportolásra.
Tóth István, a 187-szeres válogatott csatár klubjának, az Alba Volán SC-nek a társelnöke a tegnap jelezte, közvetlenül a szerdai gyászszertartás előtt névtáblaavatót tartanak, a csarnok a jövőben ifj. Ocskay Gábor nevét viseli majd. Változni fog a csapatnév is, addig ugyanis, amíg a közlekedési vállalat lesz a névadó szponzor, az együttes Alba Volán 19-ként fog szerepelni. A módosítás ifj. Ocskay mezszámára utal, amelyet egyébként a klub és a szövetség is visszavon.
A közönség szerdán magyar idő szerint 12.15 és 14 óra között járulhat a jégcsarnokban felállított ravatalhoz. A koporsót a jégpálya közepén helyezik el, oda szőnyegen juthat be, aki főhajtással szeretne tisztelegni az elhunyt előtt. Ezután püspöki ceremónia lesz, majd az emlékezők átvonulnak a Béla úti temetőbe.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.