Hirdetés

Hétszer „haraphatnak” januárban a Tigrisek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros KK játssza az új év első mérkőzését a férfi kosárlabda-bajnokságban: a 19. fordulóból hétfőre előrehozott találkozón a listavezető marosvásárhelyi csapat az Energia Tîrgu Jiu otthonában vendégszerepel (Digi Sport 2, 18.00). 

Horváth Bálint Ottó

2016. január 03., 15:532016. január 03., 15:53

Fárasztó lesz a Tigriseknek becézett vásárhelyi együttes januári programja, ugyanis 27 nap alatt hét mérkőzést játszik, ebből ötöt a bajnokságban, kettőt pedig a Román Kupában. Az új év első bajnoki találkozóján a tíz győzelemmel és négy vereséggel éllovas Maros KK a hetedik helyen álló Tîrgu Jiuhoz (hét győzelem, hét vereség) látogat, amely a belföldi bajnokság és kupasorozat mellett a FIBA Európa Kupa második csoportkörében is érdekelt.

A két csapat marosvásárhelyi összecsapásán a Maros KK 90:74 arányban nyert. Az előző fordulóban a vásárhelyi együttes hazai pályán legyőzte a Nagyszebeni Atlassibet, ezzel átvette a vezetést a táblázaton, míg az időközben edző nélkül maradt Energia legutóbbi két mérkőzését elveszítette a Bukaresti Dinamo és a Medgyesi Gaz Metan ellen.

Hétfőn kupameccs Váradon
A férfi kosárlabda-bajnokság az előrehozott Energia–Maros KK mérkőzés után a január 16-át is magában foglaló hétvégén a 16. fordulóval folytatódik. Előtte azonban a Román Kupa negyeddöntős párharcait rendezik meg. Minden találkozót a Digi Sport élőben közvetít.
A Román Kupa negyeddöntőjének programja: Nagyváradi VSK–Bukaresti Steaua (hétfő, 20.00; a visszavágó január 9., 20.00), BCM U Pitești–Kolozsvári U-BT (kedd, 18.00; január 10., 17.15), Maros KK–SCM U Craiova (január 10., 20.00; január 14., 17.15), Energia Tîrgu Jiu–Bukaresti Dinamo (január 9., 17.15; február 15.). 

A Tîrgu Jiuban megrendezendő találkozó után a Maros KK számára a SCM U Craiova elleni párharc következik a Román Kupa negyeddöntőjében: az odavágót január 10-én, vasárnap játsszák Marosvásárhelyen, a visszavágót négy nappal később rendezik Craiován.

Ezután a vásárhelyiek a keretproblémákkal küszködő Temesvári KK-t fogadják a bajnokságban, majd kétszer játszanak a Bukaresti Steaua ellen: először a fővárosban, három nap múlva pedig hazai pályán a 6. fordulóból – a vendégek Európa Kupa-meccsei miatt – elmaradt találkozót pótolják be.

A hónap utolsó mérkőzésén szintén a ligeti Sportcsarnokban a BCM U Pitești lesz a Maros KK ellenfele.

A Maros KK egyébként honlapján bejelentette, hogy az új év első napján közös megegyezéssel szerződést bontott Willie Kemppel. Az amerikai kosaras tavaly nyáron érkezett a Maros KK-hoz, tíz mérkőzésen lépett pályára (nyolc bajnoki és két kupameccs). Alhaji Mohammed leigazolásával már nem kapott játéklehetőséget, sőt a keretbe sem került be. Az amerikai játékos a koszovói bajnokságba szerződött, a Sigal Pristina csapatához, ahonnan Mohammed érkezett, és amelynek nemrég kinevezett vezetőedzője az Energia volt szakvezetője, Antonisz Konsztantinidesz. Kemp távozásával a Maros KK-nál hat idegenlégiós maradt, így Audrius Prakuraitisnak a mérkőzések előtt egy játékost sem kell kihagynia a keretből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés