Hirdetés

Hét egység már döntős

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A hétfői négy után tegnap újabb három magyar egység biztosította be helyét a döntőben a pekingi olimpia síkvízi kajak-kenu viadalán. A sportág második versenynapján az 500 méteres előfutamokat rendezték. A nőknél egyesben a vb- és Eb-címvédő Kovács Katalin magabiztos produkcióval nyerte versenyét, és „lapátolta be magát” a szombati fináléba, majd bő egy órával később Janics Natasával párosban megismételte ugyanezt a teljesítményt, így a duó megtette az első lépést a remélt címvédés felé.

Gazda Árpád

2008. augusztus 20., 00:002008. augusztus 20., 00:00

A férfiaknál egyedül az 1000 méteren már szintén döntős Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajak páros tudta egyenes ágon kvalifikálni magát a végjátékba, miután harmadikként ért célba a fehéroroszok és a spanyolok mögött. Vereckei Ákos (K-1), Vajda Attila (C-1) és a Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás duó (C-2) csütörtökön a középfutamban harcolhatja ki a legjobb kilenc közé kerülést. Vereckei számában nem is lehetett egyenes ágon továbbjutni (a magyar klasszis azért megnyerte a futamát), a kenusoknál pedig egyesben csak az első, míg párosban az első három hely ért finálét, s miután Vajda csak negyedik, a Sáfrán testvérek pedig hatodik helyen értek célba, csütörtökön újra vízre kell szállniuk a döntőért, akárcsak Florin Mironcicnak (C-1), illetve a Iosif Chirilă, Andrei Cuculici kettősnek (C-2).

Angyal Zoltán magyar szövetségi kapitány elégedetten értékelte az első két nap magyar vonatkozású történéseit. „Az első akadályokat mindenki sikerrel vette, persze tudtuk, hogy lesznek olyan számok, ahol nagyon nehéz dolga lesz a versenyzőinknek, gondolok itt Vajda Attilára 500 egyesben és a két kenu párosra – mondta a szakember. – Ezzel együtt nagyon bízom abban, hogy a középfutamból ezek az egységek is kiharcolják majd a döntőbe jutást, elkeseredésre semmi okuk. A kajak egyeseknél tegnap tetszett Benkő Zoltán teljesítménye, és ma Vereckei Ákos is szépen ment, az időt a technikát és a taktikát tekintve is, így azt gondolom, számukra nem okoz majd gondot a második forduló”. Angyal hozzátette: örül annak, hogy a szép végső eredményre pályázó egységek – így a nők, valamint Vajda és a Kammerer, Kucsera páros 1000 m-en – remek produkcióval rukkoltak ki az első két nap során, s bízik a hasonló folytatásban.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés