Hirdetés

Hét év után bajnok a Steaua

Véget vetett a Steaua a bukaresti klubok hat, illetve saját hét „szűk esztendejének": öt fordulóval a Liga 1 2012–2013-as szezonjának vége előtt bebiztosította bajnoki címét.

Boros Miklós

2013. május 05., 16:142013. május 05., 16:14

2013. május 05., 16:152013. május 05., 16:15

A piros-kékek két, matematikailag még versenyben levő vetélytársuk közül a Panduriit győzték le pénteken 2-0-ra, ám az ünneplésre még egy napot várniuk kellett. A Petrolul egy sikerrel elodázhatta volna a bajnokavatást, de hiába vezetett kétszer is, a kiesés ellen küzdő Severin három perccel a lefújás előtt kiegyenlített (2-2) – ezzel pedig a ploieşti-i csapat hátránya a gorjiakhoz hasonlóan 16 pontra nőtt az éllovassal szemben.

A Steauának ez a 24. aranyérme, az elsőt 1951-ben nyerte, a legutóbbit pedig 2006-ban. Az akkori csapatból viszont már senki sincs a jelenlegi keretben, amelynek összes tagja 2009 után került a klubhoz. Laurenţiu Reghecampf – aki alig 37 évesen, mindössze három éves edzői karrier után, már az első Steauánál töltött szezonjában rajt-cél győzelmet aratott – égi jelnek tekintette a húsvéti aranyérmet: „Nagyon örülök, hogy éppen most lettünk matematikailag is bajnokok, úgy tűnik, nagyon jó emberek vagyunk. Nagyon sokat dolgoztunk ezért, végig vezettük a táblázatot\" – nyilatkozta Reghecampf.

A dobogós helyekért és Európa Liga-indulásért zajló küzdelem viszont tovább élesedett a Pandurii és a Petrolul pontvesztéseivel, mert a Dinamo két büntetőből szerzett góllal győzni tudott Besztercén. A mérkőzés előtt hivatalosan elelbúcsúztatták a klub vezetésétől több mint 40 év után visszavonuló Jean Pădureanut, a veterán sportvezető ezután csak tiszteletbeli elnök lesz a Gloriánál.

A kiesés ellen küzdő együttesek közül csak a Kolozsvári U tudott nyerni a hétvégén, amely négy perc alatt szerzett két góllal lepte meg a sérülések és eltiltások miatt erősen tartalékos Vasluit – a moldvai együttes a hiányzók miatt a szokásos hét helyett csak öt tartalék játékost tudott nevezni a mérkőzésre (2-1).

Liga 1, 29. forduló: Medgyesi Gaz Metan–Ceahlăul Piatra-Neamţ 3-1 (Avram 35., Bavab 45., Breeveld 72., illetve Golubovics 14.), Steaua–Pandurii Târgu Jiu 2-0 (Rusescu 12., Szukała 41.), Besztercei Gloria–Dinamo 1-2 (Enescu 20., illetve Alexe 26., 75. – mindkettőt 11-esből), Brassói FC–Rapid 2-0 (Buga 8., Batin 90+1.), Astra Giurgiu–Galaci Oţelul 0-0, CS Turnu Severin–Petrolul Ploieşti 2-2 (Thomas 32., D. Stoica 88., illetve Bokila 8. Hamza 73.), Kolozsvári U–FC Vaslui 2-1 (Buleică 34., Nicola 38., illetve Sânmărtean 70. – 11-esből). A Konstancai Viitorul–Kolozsvári CFR találkozót vasárnap este, a Concordia Chiajna–CSMS Iaşi mérkőzést hétfőn rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés