Hazatérés az NHL előszobájából

– Bár a Székelyföldön a jégkorong a legfontosabb sportág, mégsem sokan mondhatják el magukról, hogy a hoki őshazájában, Észak-Amerikában futottak be karriert.

– Nekem is nagy szerencsém volt, hiszen több mint tíz évvel ezelőtt még Magyarországra is nehéz volt kijutni Romániából, hát még az Egyesült Államokba! 1997-ben a román ifjúsági válogatottal meghívást kaptunk néhány barátságos találkozóra New Jersey-be. Ott ismerkedtem meg az egyik iskola jégkorongedzőjével, és az ő közbenjárása révén jutottam négyéves ösztöndíjhoz egy Philadelphia melletti iskolában.

– Nem lehetett könnyű a beilleszkedés.

– Ötven dollárral a zsebembem érkeztem Amerikába, de nem féltem, mivel tudtam, hogy vár a kollégium teljes ellátással. Eleinte mindenféle munkákat vállaltam az iskola és az edzések mellett. Az iskola révén könnyebben bele tudtam rázódni abba a kulturális közegbe, amit Amerika jelent, és ami teljesen eltért az addigi életemtől. Emellett az a család, amelyik révén kijutottam az országba, idővel teljesen befogadott, a második családommá váltak, és hat évig tulajdonképpen velük éltem.

– Mit tudott hasznosítani abból, amit itthon tanult a jégkorongról?

– Nem túl sokat. Újra kellett tanulnom az alapoktól az ottani játékrendszert, a helyi hokiélet alapvető szabályait. Igaz, más európaiakhoz hasonlóan technikásabbnak számítottam az inkább erőhokit játszó amerikai vagy kanadai játékosoknál. Azt, amit Csíkszeredában tanultam a korcsolyázás, a korongvezetés terén, hasznos volt számomra kint is. Maga a játék azonban sokkal gyorsabb, és fizikailag sokat kellett fejlődnöm ahhoz, hogy felvegyem a ritmust.

– Ez sikerült, hiszen az észak-amerikai profi liga, az NHL előszobájának számító ligákban több mint 380 mérkőzést játszott, és a Binghamton Senators játékosaként 2004-ben és 2006-ban is bejutott az AHL rájátszásába. Milyen a színvonal ezekben a ligákban?

– A jégkorong csúcsa az NHL, de ehhez alsóbb ligák is tartoznak: az American Hockey League (AHL) és East Coast Hockey League (ECHL). Ha kötsz egy NHL-szerződést, de nem férsz be a keretbe, akkor az együttesed leküld valamelyik alsóbb ligás fiókcsapatához. A Binghamton Senators például az Ottawa Senatorshoz tartozik. A szerződés alapján jogod van játszani az NHL-ben is, így ha valaki kitűnik, egyből be is hívhatják a profi ligába. Emiatt az alacsonyabb ligákban is nagyon nívósak a mérkőzések, nagy az iram, hiszen ezek közül a fiatalok közül kerülnek ki a jövő NHL-játékosai. Ennek megfelelően a nézettség is nagy, nem volt ritka, hogy tízezer ember előtt játszottam, de 5-6 ezer néző szinte minden városban volt.

Amikor hazatértem, furcsa is volt számomra, hogy egy-két, fontosnak tartott mérkőzéstől eltekintve a szurkolók nem töltik meg a jégcsarnokot. Igaz, ez az együttesek közötti nagy különbségekből is fakad. Az amerikai ligákban azonban szinte valamennyi csapat egyforma játékerőt képvisel, az éllovas akármikor vereséget szenvedhet az utolsó helyen tanyázó együttestől. Emiatt a közönség mindig kiélezett találkozókat láthat, amelyeken a pillanatnyi forma mellett leginkább a nagyobb akaraterő dönt.

– Nyolc év alatt hét különböző AHL- vagy ECHL-együttesben szerepelt, volt, hogy szezon közben többször is váltott csapatot. Mi volt ennek az oka?

– Ez is az ottani szemléletmódból fakad. A jégkorong a csapattulajdonosok számára üzlet, ezért mindenki eredményorientált, és sokat cserélgetik a játékosokat. Ellentétben az itthoni mentalitással, amikor egy játékos köt egy szerződést, és a klub akkor is megtartja őt, ha esetleg már nem teljesít úgy, mint az elején. Amerikában a játékos és a csapat is a saját érdekei szerint cselekszik. Ha egy együttesnél nincsenek megelégedve veled, vagy jött egy jobb játékos a posztodra, akkor elküldenek, de ez fordítva is érvényes – ha neked nem felel meg egy csapat, igyekszel gyorsan váltani. A legnagyobb, jól fizetett sztárokon kívül ritka, hogy valaki lehúzzon akár csak két-három szezont is egy csapatnál.

– Volt esélye arra, hogy az NHL-be kerüljön?

– Erre az AHL-ben szereplő valamennyi játékosnak van esélye. Mindennap várod, hogy hívjanak egy NHL-klubtól. Főleg, ha beindulsz, és sorozatosan jól játszol, hiszen minden meccsen ott vannak topligás csapatok megfigyelői. Ha úgy érzik, hogy szükségük van rád, megkeresnek. Van, hogy sokszor csak egy mérkőzésre kérnek valakit, helyettesítőnek valamelyik sérült alapjátékos posztjára. Felkészülési mérkőzést játszottam az NHL-ben, de végül úgy alakult, hogy hivatalos találkozón nem kaptam lehetőséget.

– A tavalyi szezonra ezért tért vissza Európába?

– Ha 25-26 éves korig nem sikerült a feljebblépés, az NHL-szereplés, akkor utána már sokkal nehezebb. Az amerikai alapligákhoz képest pedig jobbak a kereseti lehetőségek Európában. Egy kicsit bele is fáradtam a sok utazásba. Heti három-négy mérkőzést játszottunk, óriási távolságokat utaztam, hiszen egyik nap a keleti partvidéken, két nap múlva pedig már nyugaton volt meccsünk. Sokszor már nem is tudtam, hol vagyok, és jóformán ki sem csomagolhattam, amikor hazajutottam. Repülőn, autóbuszon beutaztam Amerikát, ami nagyon jó élmény volt, de nyolc év után már megelégeltem.

– Miért az olasz HC Bolzanóra esett a választása?

– Néhány korábbi játékostársam már egy évvel azelőtt odaszerződött, és ez megkönnyítette a döntésemet. Sokkal előnyösebb ott játszani, ahol már ismersz valakit. Nem bántam meg, hiszen jól játszottam, és meg is nyertük az olasz bajnokságot.

A HC megfigyelői már Olaszországban követték a játékomat, szerettek volna leigazolni, és sikerült mindenben megegyeznünk. Számomra is egyre fontosabbá vált, hogy ismét itthon játszhassak, a szüleim előtt, hiszen korábban két-három évente látogattam haza.