
Fotó: Thomas Campean
Lépéshátrányba került az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság elődöntőjében a Székelyudvarhelyi FK, amely hétfő késő délután a Călăraşi-i Dunărea vendégeként, a hajrában kapott gólokkal kapott ki 3-0-ra az egyik fél második győzelméig tartó párharc első felvonásán.
2015. április 28., 16:572015. április 28., 16:57
A havasalföldi együttes már az alapszakaszban is borsot tört a hargitaiak orra alá, amikor 6-2-re legyőzte őket, és bár az összetettet csak a hatodik helyen zárta, azért előtte még a címvédő Dévától és a Marosvásárhelyi City’ustól is rabolt pontot, hogy utána a negyeddöntőben nagy meglepetésre kiüsse a Galaci Unitedot.
A bajnoki elődöntő kemény mezőnyjátékkal indult, és sokáig kiegyenlített volt. A védekező mentalitású játék gólcsendje csak a 34. percben tört meg, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést. Az idő szorítása miatt kitámadott ugyan az udvarhelyi együttes, de a 37. percben ismét a Duna-menti gárda volt eredményes. A vendégeknek a lehozott kapusos taktika sem vált be, miközben a hazaiak az utolsó percben ismét betaláltak az FK üresen maradt kapujába.
„Jobb volt az ellenfél, jobban lelkesedtek. Korrekt játékvezetés és korrekt szurkolás volt Călăraşi-on. Voltak helyzeteink, de azt a keveset, ami akadt, nem tudtuk értékesíteni. Mindig mondtam a fiúknak, hogy a lehetőségekkel élni kell. Nagyon megnehezítettük a dolgunkat a két udvarhelyi mérkőzés előtt” – mondta Jakab Zoltán, a Székelyudvarhelyi FK vezetőedzője.
A folytatásban ugyanis már hazai pályán szerepel a hargitai együttes, amelynek a vasárnap 20 órakor kezdődő találkozón mindenképp győznie kell ahhoz, hogy életben tartsa döntős álmait. A bajnoki elődöntő másik ágán a Marosvásárhelyi City’us kedden a címvédő Dévát fogadja.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!