Hirdetés

Hátrányban a Progym, építkezik a HSC

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kettő–nullás hátrányba került a Gyergyószentmiklósi Progym a Steaua elleni elődöntő csíkkarcfalvi mérkőzései után, így a csütörtöki, hazai pályás találkozón kizárólag győzelemmel maradhat talpon a román jégkorong-bajnokság egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcában.

Krónika

2015. március 10., 17:132015. március 10., 17:13

A hétfő esti, második összecsapáson a házigazda bukarestiek már a találkozó elején magukhoz ragadták az irányítást, és magabiztos játékkal tettek szert háromgólos előnyre az első két harmad során.

A vendégek csupán az utolsó játékrészre rendezték soraikat: Salló Alpár és Robert Mileska góljaival kezdték meg a felzárkózást. A klub beszámolója alapján azonban a lengyel játékvezető két könnyen megítélt kiállítással megtörte a lendületüket, és nem maradt idő arra, hogy kiegyenlítsenek. A szurkolókat kizáró Steaua így 3-2-re nyert – csütörtökön 18.30 órától pedig várhatóan már telt ház előtt lép pályára a két csapat Gyergyószentmiklóson.

Eközben az idei szezonban elbukó Csíkszeredai HSC már megkezdte az építkezést: keddtől Rajz Tamás irányítja a klub jégkorongszakosztályát. Az egykori csíki hokis 12 éven keresztül a Székesfehérvári Alba Volánnál játszott testvérével, Attilával együtt, tapasztalatait is külföldön szerezte, ezért a profizmusát szeretné továbbvinni a Sportklub csapatával is.

Az elmúlt időszakban vállalkozóként sikeressé váló szakember számára presztízskérdés az együttes fellendítése. Első lépésként az utánpótlásnak és a csapatnak akar „jövőképet\" adni, melynek érdekében az Alba Volánnal fűzné szorosabbra a kapcsolatot.

Az új szakosztályvezető szerint Csíkszeredában „sok sebből vérzik az a szó, hogy profizmus\", de ezen ő változtatni akar, és a pénzorientáltság helyett munkamorálra nevelné a sportolókat. „Csak az marad utánuk, amit letesznek az asztalra, míg a pénzt elköltik\" – állapította meg Rajz Tamás, aki árpilis elsejére már egy konkrét, bő 30 fős keretet szeretne összehozni a majdani szelekció érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés