
Ismét van elnöke a Nagyváradi Bihar FC-nek: a nagy múltú labdarúgóklub élére kedden Viorel Nemeşt, a váradi határőrség volt igazgatóját nevezte ki a részvényesek közgyűlése.
2014. július 15., 19:252014. július 15., 19:25
„A célunk, hogy bennmaradjunk a másodosztályban. Újra fogjuk értelmezni az egész klubtevékenységet: átvilágítjuk a klubot, és kielemezzük az edzők, a játékosok tevékenységét. Egységes csapatot szeretnénk, olyat, amilyen korábban is volt. Bihariként nyilván a legjobbat akarom ennek az egyesületnek, amely a megye zászlóvivője\" – szögezte le az 56 éves tiszt.
A közgyűlés döntése némiképp tompítja az elmúlt időszak bizonytalanságát. A múlt hónapban a városi önkormányzat bejelentette, hogy megvonja támogatását a másodosztályban botladozó alakulattól, így annak sorsa kétségessé vált, hiszen a társfinanszírozó Bihar Megyei Tanács önerőből nem tudja hosszú távon fenntartani a klubot.
A korábbi klubvezető, Şerban Morcan szerződése június 30-án járt le, így azóta – egészen keddig – semmilyen aláírási joggal bíró, döntéshozó nem maradt az együttesnél, a szurkolók gyűjtöttek pénzt arra is, hogy legalább a futballisták mezeinek a tisztítását megoldják.
Az Alexandru Pelici által irányított játékosok ugyanis a múlt hét elején már összegyűltek, és elkezdték a felkészülést a következő szezonra. „Nekünk ez a hivatásunk, de azért sajnálatos, hogy velünk senki nem közölt semmit. Szeretnénk tudni, hogy mi a szándékuk, hogy tudjunk mi is lépni\" – mutatott rá korábban a szakvezető.
Azt ugyan még mindig nem tudni, hogy a csődvédelmi eljárás alatt álló klub költségvetését miből finanszírozzák, de legalább a Liga 2 következő idényére beiratkozhatnak, hiszen a határidőt kitolták július 20-ig.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!