Hirdetés

Háromszor egyenlített, és a legvégén nyert a Manchester United

Hét pontra nőtt a két manchesteri labdarúgócsapat közti különbség az angol bajnokság hagyományos karácsonyi fordulója (az ún. Boxing Day) után, a címvédő City ugyanis – a nyáron az ellenfélnek eladott Adam Johnson góljával – kikapott a Sunderland otthonában.

2012. december 27., 20:322012. december 27., 20:32

Az éllovas United viszont háromszor is kiegyenlített az Old Traffordon 1972 óta nyeretlen  Newcastle ellen, a 90. percben pedig Javier Hernandez belőtte a Vörös Ördögök győztes gólját. A hazaiaknál előreláthatólag két-három hétig nem léphet pályára Wayne Rooney, az angol válogatott csatár a keddi edzésén szenvedett térdsérülést.

Felzárkózott viszont a Cityt üldöző négyes boly, amelynek valamennyi tagja győzött az utolsó „őszi” fordulóban. A Tottenham a walesi Gareth Bale mesterhármasával verte idegenben a rossz passzban levő Aston Villát, a Chelsea pedig Juan Mata találatával a Norwichet. Továbbra is jól megy Gera Zoltán együttesének, a sereghajtó Queens Park otthonában nyerő West Bromwich csupán gyengébb gólaránya miatt nem áll Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen. Az angol futball történetében először fordul elő, hogy a szezon felénél két együttes (QPR, Reading) is csak egy-egy győzelemmel áll. A Premier League – egyetlen európai topligaként – az ünnepek között sem áll le, a 20. fordulót szombaton, a 21.-et pedig az új év első napján rendezik meg.

Premier League, 19. forduló: Manchester United–Newcastle United 4-3, Sunderland–Manchester City 3-1, Norwich City–Chelsea 0-1, Aston Villa–Tottenham Hotspur 0-4, Fulham–Southampton 1-1, Stoke City–FC Liverpool 3-1, Queens Park Rangers–West Bromwich Albion 1-2, Reading–Swansea 0-0, Everton–Wigan Athletic 2-1. Az Arsenal–West Ham United mérkőzés elmaradt. Az élmezőny: 1. Manchester United 46 pont, 2. Manchester City 39, 3. Chelsea 35, 4. Tottenham 33 (34-25), 5. Everton 33 (32-23), 6. West Bromwich 33 (28-23).


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés