
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra nyert a kazah csapat ellen a Puskás Ferenc Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen, amely az utolsó összecsapás volt az átépítés előtt álló, 1953-ban átadott létesítményben.
2014. június 08., 10:452014. június 08., 10:45
2014. június 08., 10:472014. június 08., 10:47
Az első félidő első említésre méltó eseményére közel fél órát kellett várni, ekkor azonban a szerdán az albánok elleni mérkőzésen győztes gólt szerző Priskin Tamás fejesével meg is szerezte a vezetést a szövetségi kapitányát nélkülöző magyar válogatott. Pintér Attila rosszullét miatt nem ülhetett a kispadra, helyét Farkas József edző vette át.
A világranglistán 124. kazah csapat semmilyen nyomást nem tudott gyakorolni a hazai együttesre, amely ennek ellenére csak ritkán veszélyeztetett. A magyarok könnyen növelhették volna előnyüket a szünet előtt, de Varga Roland pontatlanul tálalt a középen üresen érkező Priskin elé.
A fordulást követően is a magyaroknál volt többet a labda, ráadásul a félidő derekán a második sárga lapját begyűjtő Korobkin kiállítása miatt emberelőnybe került. A lehetőséget Varga Roland révén, a kazah kapus főszereplése mellett ki is használta a magyar válogatott.
A kezdőként helyet kapott Nagy Gábor mellett a második félidőben pályára lépő Simon Krisztián is bemutatkozathatott a nemzeti csapatban, amely az utolsó pillanatban még megörvendeztette a szurkolókat, igaz, ehhez az kellett, hogy Engel a saját kapujába találjon.
A Puskás Ferenc Stadion közönsége az utolsó perceket állva tapsolta végig, így búcsúzva a legendás stadiontól.
„Mindenek előtt jobbulást kívánok Pintér Attilának – kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát Farkas József. – Örülök annak, hogy egy ilyen győzelemmel sikerült elbúcsúznunk a Puskás Ferenc Stadiontól, az eredmény szép, de ez csak egy összecsapás volt, dolgoznunk kell tovább, és készülni az Eb-selejtezőkre.\"
A Nemzeti Sport információi szerint Pintért nyombélfekéllyel műtötték meg sikeresen, a szakember hétfőn már el is hagyhatja a kórházat.
Barátságos mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán 3-0 (Priskin 26., Varga R. 63., Engel 90. – öngól).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!