Hirdetés

Hármas hátrányban is kihúzta a CFR

Alig egy hét telt el a 2013–2014-es idényből a labdarúgó Liga 1-ben, mégis nehezen megdönthető rekordot állított fel a Kolozsvári CFR és a Temesvári ACS Poli.

Boros Miklós

2013. július 28., 11:282013. július 28., 11:28

2013. július 28., 23:372013. július 28., 23:37

A két együttes ideges hangulatú összecsapásán ugyanis Iulian Dima bukaresti játékvezető 16 sárga és 3 piros lapot osztott szét a két együttes játékosai között, a kiállításokat egyaránt kolozsvári futballisták érdemelték ki.

A CFR azonban az egyórányi emberhátrányban – amiből 24 percet kilenc, hatot pedig már csak nyolc emberrel játszott – is kétszer ki tudott egyenlíteni az újonc ellen, mindkét gólt szabadrúgásból érték el a hazaiak. A Poli hiába vezetett kétszer is, csak a harmadik kolozsvári piros lap után vállalta fel a nyíltsisakos támadójátékot, akkor pedig már nem sok ideje volt a vezetés harmadszori megszerzésére.

A temesváriak romboló-futballja hat sárga lapot ért, a hazaiak viszont tízet érdemeltek ki – ebben akadt reklamálásért, bírói sípszó előtt elvégzett szabadrúgásért, színlelésért és kakaskodásért kapott figyelmeztetés is. Az első félidő Florin Costea alig hét perc alatt kapott kettőt, a másodikban Felgueiras kapusnak már két perc is elég volt a \"duplázáshoz\", a végén viszont az ellentámadásra kiugró ellenfelébe hátulról belerúgó Deac már egyből a pirosat kapta meg. Dima a végjátékban még a reklamáló CFR-edzőt, Mircea Rednicet is elküldte a kispadról.

\"Jó, hogy nem állított ki engem is Dima. Mikor legközelebb hozzánk küldik, bezárjuk a stadiont\" – minősítette a bíráskodást Iuliu Mureşan, a CFR elnöke, aki szerint a bíró rosszindulatúan vezette a mérkőzést. A két forduló alatt csak két pontot szerző CFR szakvezetője már higgadtabban nyilatkozott, Rednic szerint csapata túlságosan idegesen játszott. \"A játékosok belementek a bíró játékába. Dicséretet érdemelnek, mert 9, majd 8 emberrel is egyenrangú ellenfelei voltak Temesvárnak. Nagyobb helyzeteink voltak, de nem tudtuk őket kihasználni\" – vélte az edző, hozzátéve, hogy csapata még nem érte el az általa elvárt formát.

Temesvárhoz hasonlóan újonc Botoşani is négy ponttal áll két forduló után, medgyesi győzelmének köszönhetően. A Corona viszont második találkozóját is elvesztette, a Ceahlaul egy gyors gól után könnyedén verte a brassóiakat. Anyagi gondjai és a Bukarestbe költöztette adminisztráció ellenére százszázalékos az Otelul, amely az utolsó 17 percben fordított az U ellen – a győztes gólt meghozó büntető jogosságát azonban a kolozsváriak hosszasan vitatták.

Liga 1, 2. forduló

Medgyesi Gaz Metan–FC Botoşani 1-2 (Llullaku 54., illetve Cârjan 15., Hadnagy 75.)
Ceahlăul Piatra Neamţ–Brassói Corona 3-0 (Achim 3., Golubovics 69., Marc 87.)
Galaci Oţelul–Kolozsvári U 2-1 (Neagu 73., Marquinhos 86. – 11-esből, illetve Cristocea 2.)
Kolozsvári CFR–Temesvári ACS Poli 2-2 (Cadú 57., Deac 80., illetve Székely 7., 69. – a másodikat 11-esből)
Rapid–Viitorul 1-1 (Păun 41., illetve Benzar 10.)
Dinamo–FC Vaslui 2-0 (Rotariu 57., Matei 90+5. – 11-esből)

Hétfőn: Brassói FC–Săgeata Năvodari (Digi Sport 1, 19.00), Petrolul–Pandurii (Dolce Sport, Antena 1, 20.45)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés