Hirdetés

Hárman két helyre – Kezdődik a hajrá a Mol Liga alapszakaszában

Kéthetes pihenőt követően a hétvégén megkezdődik a Mol Liga alapszakaszának hajrája: a Brassói Corona hokicsapata pillanatnyilag a még rájátszást érő negyedik helyen áll, míg a Csíkszeredai HSC az ötödik.

Nagy-Méhész Tünde

2014. február 13., 20:332014. február 13., 20:33

Elsőként a Dunaújvárosi Dab.Docler biztosította helyét a legjobb négy között, de az Érsekújvár is nagyon közel áll a rájátszáshoz.

Matematikailag ugyan még nem jutott tovább a szlovák együttes, ám könnyű programja miatt borítékolható rájátszásbeli helye.

Az elődöntő még kiadó két helyére három csapat pályázik: a Miskolc és a Brassó mögött jelenleg a Csíkszeredai HSC van lépéshátrányban.

A csíki együttes számára létfontosságú a hétvégén esedékes két mérkőzés a Dab.Docler és a Miskolc ellen. A sorsdöntő hétvégére készülve a csapat másodedzője, Antal Előd azt emelte ki, hogy a rövid szünet alatt felépültek sérültjeik, így együtt készülhetett a teljes keret: „A sérültjeink felépültek, kivéve Molnár Zsoltot. Az alapszakaszbeli két utolsó hazai mérkőzésre komolyan készültünk, az ellenfeleket feltérképeztük.”

A Csíkszeredai HSC pénteken a Dab.Doclert fogadja, amely ellen az előző kiírásban remekelt, idén viszont fordult a kocka. Gál Sándor csapata mellett szólhat, hogy míg a HSC játékosai pihenhettek az elmúlt időszakban, a Dab.Docler a héten két kőkemény mérkőzést játszott a magyar Szuperkupa döntőjében – mindkettőt elvesztette a Fehérvár ellen –, hat játékosa pedig a magyar válogatott tagjaként részt vett a Gdanskban rendezett felkészülési tornán.

Antal Előd szerint megszerezhető a hat pont a hétvégi mérkőzéseken: „Tudjuk, hogy a Dab egy jó csapat. Négy kiegyenlített soruk van. A Miskolc egy teljesen más stílusú csapat, mint a Dab. Ők agresszívebb, kanadai hokit igyekeznek játszani. Egyes elemekből próbáltunk felkészülni. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a két mérkőzésen a maximális pontszámot megszerezzük.”

A jelenleg továbbjutást érő, negyedik helyen álló Brassói Coronának is nagy szüksége van a pontokra, amelyekért a hétvégén hazai pályán mérkőzhet. Kari Rauhanen együttese először a Miskolc, majd vasárnap a Dab ellen lép jégre.

A tréner számít a szurkolók biztatására: „Gyakorlatilag a két csapat azonos helyzetben van, egyik sem veszíthet. A Miskolcnak jelenleg két ponttal több van, de egy mérkőzéssel többet is játszott. A mi szurkolóink a legjobbak a Mol Ligában, és biztos vagyok benne, hogy most is mellettünk fognak állni.”

A finn szakember hozzátette, minden játékosa készen áll a hétvégére: „Az elmúlt két hétben készültünk, nem volt tétmecscsünk, a fiúk közül mindenki egészséges, amely nagyon fontos fizikai és pszichés szempontból is.”

A Mol Liga hétvégi műsora:

Péntek: HSC–Dab.Docler (19.00), UTE–Érsekújvár (19.00), Brassó–Miskolc (Digi Sport 3, 19.30).

Vasárnap: Érsekújvár–Ferencváros (19.00), Brassó–Dab.Docler (19.00), Csíkszereda–Miskolc (Digi Sport 3, 19.30).

A Mol Liga állása: 1. Dab.Docler 94 pont/44 mérkőzés, 2. Érsekújvár 79/44, 3. Miskolc 75/44, 4. Brassó 73/43, 5. Csíkszereda 73/44, 6. Ferencváros 62/44, 7. Újpest 6/45.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés