Hirdetés

Hamilton bírta idegekkel

Drámai körülmények között, az utolsó kanyarokban dőlt el Interlagosban, hogy nem a hazai pályán versenyző, futamgyőztes Felipe Massa, hanem az élete második idényében versenyző Lewis Hamilton az idei világbajnok.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. november 04., 00:002008. november 04., 00:00

Ami tavaly, élete első Forma–1-es idényében még nem sikerült Lewis Hamiltonnak, az – drámai körülmények között ugyan, de – a másodikban igen: a vasárnap esti idényzáró Forma–1-es Brazil Nagydíjon az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy futamgyőzelme ellenére nem a hazai pályán versenyző, a futam előtt hétpontos hátrányban levő Felipe Massa (Ferrari), hanem a McLaren–Mercedes ötödik helyen befutó brit versenyzője szerzi meg a pilóták világbajnoki címét.

Biztonsági autó az első körben

Az izgalmas végű futamnak egyébként már a kezdete is mozgalmas volt: közvetlenül a rajt előtt felhőszakadás söpört végig az interlagosi pályán, ezért tíz perccel el kellett halasztani a rajtot. A nyitányt követően aztán azonnal le is lassult a mezőny, Nakadzsima Kazuki (Williams) és az utolsó versenyén induló David Coulthard (Red Bull) ugyanis a második kanyarban összekoccant a vizes pályán, Nelson Piquet (Renault) pedig kicsúszott, és bár a japán pilóta folytatni tudta a versenyt, Piquet és Coulthard már nem, mi több, autójuk a pálya közepén állt meg, így be kellett küldeni a biztonsági autót. Így a rajtsorrend nem változott: az első rajtkockából induló Massa megőrizte első helyét, mögötte Trulli (Toyota), Räikkönen (Ferrari) és a negyedik rajtrácsot megszerző Hamilton haladt.

A safety car kiállása után ismét elindult a mezőny, ám hamarosan el is kezdődtek a boxkiállások, mivel a pálya folyamatosan száradt, így a köztes abroncsokat szárazra cserélték. Hamilton kerékcseréje nem sikerült jól, így visszacsúszott a hatodik helyre – ennél az állásnál pedig az élen álló Massa lett volna világbajnok, mivel egyenlő számú pontja lett volna Hamiltonnal, de a több futamgyőzelem az ő javára billentette volna a mérleget. Ezért a britnek lépnie kellett, és lépett is – a gázpedálra, így hamarosan sikerült is maga mögé utasítania Fisichellát (Force India), majd később Vettelt (Toro Rosso) is lehagyta, így ismét ő várta favoritként a leintést.

Látványos végjáték

Hat körrel a vége előtt aztán ismét eleredt az eső, Vettel pedig megérkezett Hamilton nyakára, és vissza szerette volna szerezni pozícióját. Az eső miatt ismét gyors kerékcsere következett, ami után Hamilton az ötödik helyre tért vissza, Glock (Toyota) ugyanis nem állt ki. Ezzel pedig majdnem megpecsételte Hamilton sorsát, akit Vettel tovább támadott, és két körrel a vége előtt meg is előzött. Ekkor az élen haladó Massa érezhette magát világbajnoknak, Hamilton ugyanis visszacsúszott a hatodik helyre, és hiába próbálta visszaszerezni az ötödik pozíciót. Az utolsó körben minden eldőlni látszott, Massa világbajnokként haladt át a célvonalon – aztán következett a dráma: az egyre inkább zuhogó esőben Glock látványosan lelassult száraz pályára való abroncsai miatt, így az utolsó kanyarkombináció előtt Vettel és Hamilton is megelőzte. A Ferrarinál pedig annál szörnyűbb volt a csalódás: már összekapaszkodva ünnepeltek a boxban, amikor kiderült, hogy Hamilton mégis ötödikként haladt át a célvonalon, így ő a 2008-as Forma–1-es idény világbajnoka. Érthető módon Massa sem volt boldog: nála csalódottabb futamgyőztes valószínűleg még nem állt a dobogó tetején, a brazil könnyeivel küszködve hallgatta hazája himnuszát, és bizonyára kevéssé vigasztalta, hogy csapata azért a konstruktőri világbajnoki címet megszerezte.

Hamilton viszont nem bánta, hogy nem állhatott dobogóra – amelyre egyébként még az ismét kitűnően versenyző korábbi kétszeres világbajnok Fernando Alonso (Renault) és Kimi Räikkönen fért fel – , hanem önfeledten ünnepelte, hogy 23 évesen, 10 hónaposan és 26 naposan a Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett, elhódítva ezzel Alonsótól a címet. „Nem tudom elhinni, hogy az utolsó kanyarban elmentem Glock mellett, ezt meg kell köszönnöm Istennek” – mondta a brit versenyző. „Ez volt életem legkeményebb versenye. Amikor átmentem a célvonalon, nem tudtam, hogy megvan a cím. Kiabálva kérdeztem, hogy megvan, megvan? Aztán az első kanyarnál mondták meg nekem, és egyszerűn el vagyok ragadtatva” – ecsetelte az újdonsült világbajnok.

A nagy vesztes, Massa büszkeségét hangsúlyozta. „Tökéletes versenyünk volt. Mindent fantasztikusan csináltunk, a kedvezőtlen időjárás ellenére. Büszke vagyok a teljesítményre és a csapatra. Az élen végeztünk, amire szintén büszkének kell lennünk. A bajnokság egy ponton múlott, de ilyen a verseny” – összegzett a brazil.

B. L.

 

Brazil Nagydíj, pontszerzők: 1. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 2. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso–Ferrari), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren– Mercedes), 6. Timo Glock (német, Toyota), 7. Heikki Kovalainen (finn, McLaren–Mercedes), 8. Jarno Trulli (olasz, Toyota). A vb végeredménye, pilóták: 1. L. Hamilton 98 pont, 2. F. Massa 97, 3. K. Räikkönen 75, 4. Robert Kubica (lengyel, BMW– Sauber) 75, 5. F. Alonso 61, 6. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 60, 7. H. Kovalainen 53, 8. S. Vettel 35, 9. J. Trulli 31, 10. T. Glock 25, 11. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault) 21, 12. Nelson Piquet (brazil, Renault) 19, 13. Nico Rosberg (német, Williams–Toyota) 17, 14. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 11, 15. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams– Toyota) 9, 16. David Coulthard (brit, Red Bull–Renault) 8, 17. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso–Ferrari) 4, 18. Jenson Button (brit, Honda) 3. Konstruktőrök: 1. Ferrari 172 pont, 2. McLaren 151, 3. BMW–Sauber 135, 4. Renault 80, 5. Toyota 56, 6. Toro Rosso 39, 7. Red Bull 29, 8. Williams 26, 9. Honda 14.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés