Hirdetés

Hamilton magabiztosan nyerte meg a Kanadai Nagydíjat

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte meg a Forma–1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét második helyen célba érő csapattársával, Nico Rosberggel szemben az összetettben.

MTI

2015. június 08., 14:012015. június 08., 14:01

A 30 éves brit versenyző (képünkön) az élről indulva, végig az élen haladva győzött, pályafutása 37. futamgyőzelmét aratva ezzel. Rosberg az első pillanattól a második helyen haladt, és ugyan mindent megtett, de nem volt esélye csapattársa legyőzésére.

A harmadik helyen a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas ért célba, miután a sokáig előtte haladó honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen a verseny felénél megpördült, rengeteg időt veszített, és negyedik lett. A 70 körös futamon a 18. helyről indult Sebastian Vettel (Ferrari) az ötödik helyre jött fel.

A rajt után az élmezőnyből mindenki megtartotta pozícióját, Hamiltont Rosberg, Räikkönen és Bottas követte. A brit pilóta gyorsan megnyugtató előnyre tett szert, Rosberg pedig a Ferrari finnjével szemben szerzett kisebb előnyt, és hosszú körökön át, tulajdonképpen egészen a 30. körre időzített kerékcserékig nem is volt változás az élen.

Eközben a 18. helyről startolt Vettel és a 15-ről indult Felipe Massa (Williams) folyamatosan előzött és jutott egyre előrébb, még úgy is, hogy Vettel nagyon hamar kiment kereket cserélni.

A mezőny elején először Räikkönen váltott gumikat, ám alig ért vissza a pályára, a lassú jobb kanyarban csúnyán megpördült, és rengeteg ideje ment el, amíg megfordult és menetirányba állt. A finn hibáját Bottas használta ki, és elé került.

A mercedesesek kerékcseréi után Hamilton előnye hirtelen 2 másodperc alá csökkent, és ezt követően Rosberg sokáig próbált közel kerülni hozzá, ám egy másodpercen belülre egyszer sem tudta faragni hátrányát, így pedig nem nyithatta a hátsó szárnyát, és esélye sem volt az előzésre. A hajrában Vettel egészen az ötödik, Massa pedig a hatodik helyig jutott előre, Räikkönen viszont nem tudta már visszaszerezni a harmadik pozíciót.

Hamilton összességében nagyon simán győzött, és szerezte meg karrierje negyedik sikerét Kanadában.

Kanadai Nagydíj: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Nico Rosberg (német, Mercedes), 3. Valtteri Bottas (finn, Williams), 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 6. Felipe Massa (brazil, Williams), 7. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus), 8. Nico Hülkenberg (német, Force India), 9. Danyil Kvjat (orosz, Red Bull), 10. Romain Grosjean (francia, Lotus).

A vb-pontversenyek élcsoportja 7 futam után (még 12 van hátra), pilóták: 1. Hamilton 151 pont, 2. Rosberg 134, 3. Vettel 108, 4. Räikkönen 72, 5. Valtteri Bottas 57. Csapatok: 1. Mercedes 285,   2. Ferrari 180, 3. Williams 104, 4. Red Bull 54, 5. Lotus 23. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés