Hirdetés

Halep elbukta a Roland Garros döntőjét

Marija Sarapova nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét: a hetedik helyen kiemelt orosz játékos a szombati fináléban három játszmában, 6:4, 6:7 (5-7), 6:4 arányban győzte le a negyedikként rangsorolt Simona Halepet.

2014. június 08., 10:352014. június 08., 10:35

A rendkívül színvonalas összecsapás 182 percig tartott, ezzel a párizsi viadal történetének második leghosszabb női fináléja lett.

A 27 éves Sarapova pályafutása kilencedik Grand Slam-döntőjében ötödik alkalommal győzött, ezt megelőzően 2004-ben Wimbledonban, 2006-ban a US Openen, 2008-ban az Australian Openen, valamint tavaly előtt szintén Párizsban diadalmaskodott.

A mérkőzést a pályafutása első Grand Slam-fináléjában szereplő Halep kezdte jobban, ugyanis rögtön elvette riválisa adogatását, a sajátját pedig megtartotta. Ezt követően azonban Sarapova irányította a találkozót és sorozatban öt játékot nyert, igaz, mindegyiket hosszú labdamenet, szoros küzdelem jellemezte.

Az orosz játékos 5:3-nál a szettért adogathatott, de megremegett a keze, így Halep esélyt kapott az egyenlítésre, azonban nem élt vele, riválisa így 57 perc alatt megnyerte az első játszmát. Halepnek ez volt az első elveszített szettje a tornán.

A második szettet Sarapova, a mérkőzésen először egy semmire megnyert adogatójátékkal kezdte, majd nagy csatában elvette riválisa szerváját. Nem tartott sokáig azonban előnye, ugyanis Halep azonnal visszabrékelt, majd a játék összképét tekintve némi meglepetésre egyenlített.

Sarapovát ez kissé meg is zavarta, a következő játékban egymás után két kettős hibát ütött, de összeszedte magát – bár még egy kettős hibával borzolta a kedélyeket – és újra vezetést szerzett (3:2).

A román játékos nem tört meg, viszonylag könnyedén hozta adogatását, majd az orosz is így tett. Halep következő adogatásánál Sarapova kétszer is bréklabdához jutott, de egyiket sem tudta kihasználni (4:4). Az orosz ezután viszonylag könnyedén jutott el a játékot érő labdához (40-15), de Halep visszajött és egy elképesztő labdamenet után bréklabdához jutott, amit azonnal ki is használt.

A román játékos így a játszmáért adogathatott, Sarapova azonban két bréklabdához jutott: Halep az elsőt fantasztikus támadással hárította, a másodiknál azonban szerváját követően Sarapova ütése a hálóról pattant a térfelére, az orosz így óriási szerencsével egyenlített (5:5).

Halep ennek ellenére nem tört meg, azonnal három bréklabdához jutott, Sarapova két ászértékű szervával válaszolt, de ezt követően hibázott. A román játékos másodszor is adogathatott a szettért, ám ezúttal sem bírta el a nyomást, következhetett a rövidítés.

Itt mindketten sokat hibáztak, Sarapova kapta el hamarabb a fonalat és 4-2-es előnyre tett szert, Halep azonban 5-4-re felzárkózott, majd a térfélcsere után egyenlített. A román szerválhatott, Sarapova hibázott, így Halep szettlabdához jutott, az orosz pedig ismét rontott, ezzel a Roland Garros női fináléjában 13 év után jöhetett a döntő szett.

A zárófelvonásban mindkét játékos elvesztette első adogatójátékát. Sarapova tűnt némileg fáradtabbnak, Halep ezt kihasználva magabiztosan hozta saját szerváját, az orosz a következő játékban két bréklabdát hárítva egalizált (2:2).

Sarapova ettől új erőre kapott, elvette ellenfele szerváját, és ezúttal már nem tette meg azt a szívességet, hogy elbukja a sajátját (4:2). Halep óriási erőfeszítések árán hozta a saját adogatását, majd Sarapováénál bréklabdáig jutott, az orosz pedig kettős hibát ütött (4:4).

Ennek ellenére Sarapova a következő játékban ellenállhatatlanul, semmire vette el ellenfele szerváját, így a bajnoki címért adogathatott, amelyet önbizalommal telve, hiba nélkül hozott, amivel másodszor lett Párizs „uralkodónője”.

Sarapova – aki pályafutása negyedik mérkőzésén is legyőzte Halepet – ezzel a világranglista nyolcadik helyéről az ötödikre jön fel, a konstancai lány a harmadik helyre lép előre. Érdekesség, hogy mostani sikeréért 1,65 millió eurót kapott, ezzel megelőzte az összkereseti lista második helyén álló Venus Williamst, a rangsor élén Serena Williams áll.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés