Hirdetés

Gyurta Dánielé az Eb fődíja

Tisztes szereplésként értékelte Kiss László szövetségi kapitány a magyar küldöttség teljesítményét a vasárnap zárult isztambuli rövid pályás Európa-bajnokság után, ahol Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel és Cseh László révén három magyar úszóvilágcsúcs is született.

Hírösszefoglaló

2009. december 15., 09:372009. december 15., 09:37

A szakvezető úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy 17 jó formában levő úszó alkotta a csapatot, amelyből hiányzott az Amerikában tanuló Hosszú Katinka, s a betegsége miatt otthon maradt Kis Gergő, mert a mérleg velük még fényesebbre sikerült volna.

„Azért azt gondolom, így is elégedettek lehetünk, hiszen Verrasztó Evelyn 200 vegyesen, Cseh László 400 vegyesen, Gyurta Dániel pedig – a 100 mell ezüstje után – 200 mellen nyert világrekorddal, nagy előnynyel, utóbbi az egész törökországi Eb legjobb teljesítményének bizonyult. Evelyn két ezüstérmet is szerzett, bátyja, Dávid egyet.

Jakabos Zsuzsanna pedig 2005 után állhatott fel megint a dobogó alsó fokára. Amellett 5 Európa-csúcs is fűződik a mieink nevéhez, akik összesen 31 felnőtt országos, és 34 korosztályos magyar csúcsot állítottak fel. Mindez magáért beszél” – összegzett Kiss László, akiről Százhalombattán szerdán ünnepélyes keretek között nevezik el a városi uszodát.

A törökországi Eb-n helytállt Kiss-csapatból anyagi elismerésben is részesült a három legkiválóbban teljesítő magyar, aki bekerült az egyéni díjazottak közé. A FINA, a nemzetközi szövetség ponttáblázata alapján a legjobb időeredményt elért hét férfi- és hét női versenyző összesen 35 ezer euróval gazdagodott.

Gyurta Dániel az Eb-aranyat hozó 2:00.67 perces világrekordjával az isztambuli kontinensviadal legjobb produkcióját nyújtva elvitte az 5 ezer eurós fődíjat. Cseh László a 3:57.27 perccel megnyert 400 m-es vegyesért – mint a férfisorrend harmadikja – 2 ezer, Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen 2:04.64-es világcsúccsal kiérdemelt diadaláért pedig 1500 eurós jutalomra jogosult.

Az éremtáblázat élén végző Hollandia (10 arany, 3 ezüst, 1 bronz) adta az Eb legeredményesebb két úszóját: Hinkelien Schreuder és Inge Dekker egyformán 3-3 egyéni elsőséget szerzett a két váltósiker mellett, de a 3 férfi hátúszó szám megnyerésével és az orosz vegyesváltó győzelme révén a négy aranyig jutott Sztanyiszlav Donyec is kivételeset nyújtott Isztambulban.

A magyar csapatból Verrasztó Evelyn volt a legszorgosabb éremhalmozó 1 aranyával és 2 ezüstjével. A rövid pályás úszó-Eb 13. kiírását követően a magyar érmesek örökranglistáját Cseh László 10 arannyal, 3 ezüsttel és 2 bronzzal vezeti. A nemzetek isztambuli éremtáblázatán Magyarország (3, 4, 1) ötödik lett, a hollandokat az oroszok (8, 5, 8), a franciák (6, 2, 3) és a németek (5, 3, 4) követik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés