Hirdetés

Gyurta Dániel – Tizenötmillió magyar olimpiai bajnoka

„Tizennégy éve várok erre a bő két percre” – fakadt ki a 200 méteres mellúszás döntője után Gyurta Dániel, aki világrekorddal szerezte meg az aranyérmet.

2012. augusztus 02., 18:392012. augusztus 02., 18:39

„Tisztában voltam azzal, hogy az olimpiai aranyhoz világcsúcs kell majd. Tudtuk azt is, hogy a többiek arra számítanak, hogy csak a végén robbantok, és megpróbálnak az én fegyveremmel legyőzni, ezért is tempóztam már az elején is erősebben. Ezúttal 100-tól 150 méterig volt a kulcspont – árulta el Gyurta. – Emiatt aztán taktikailag nagyon nehéz verseny volt. Az elején a két japán úszó nagyon megindult, és nem tudtam, meddig fogják végigbírni, mert ők már okoztak meglepetést a szélekről. Emiatt is kellett erősebben kezdenem, de az is benne volt, hogy ha túl erősen indulok meg, akkor a két angol jön rám a végén. Minden egyes mozdulatomat, minden tempómat meg kellet gondolnom, tökéletesen kellett kontrollálnom az úszásomat. Az utolsó 30 méter végképp kemény volt, a két angolt nagyon hozta a közönség, de a családomra és édesanyámra gondoltam és ez bevitt a célba”.

Csattanós válasz

A második londoni magyar arany szerzőjéből sok keserűség is felszakadt. „Csattanós választ adtam mindenkinek, aki nem hitt bennem, aki nem hitt a munkámban és az edzőimben. Nem volt szép, amit még tinédzserként kaptam. Az athéni olimpia után nem ment nekem, nagyon sokan leírtak. De két világbajnoki cím után sem éreztem azt, hogy engem ennek megfelelően kezeltek volna otthon. De nem is akarok többet foglalkozni ezzel, főleg, hogy sokan segítettek, mint Rózsa Norbert, akinek nyomdokaiba léptem ezzel a győzelemmel, vagy Balog Gábor olimpia ezüstérmes öttusázó – ők, és mások is az utóbbi fél évben szinte naponta felhívtak és tartották bennem a lelket. Biztos, hogy kellettek azok az időszakok is ahhoz, hogy mentálisan talán én legyek a legerősebb a mellúszó mezőnyben” – mondta Gyurta Dániel, aki nemcsak Rózsa Norbertet említette meg a nagy magyar úszók közül. „Nem csak az a nagy dolog, hogy olimpiát tudtam nyerni, de az is, hogy a pekingi finálé, azaz négy év óta veretlen vagyok. Ha jól tudom, Egerszegi Krisztinán és Darnyi Tamáson kívül ezt senki sem tudta megvalósítani, és emiatt is nagyon boldog vagyok. Az utóbbi időben Szécsi Tamás neve is háttérbe szorult, pedig én abból a műhelyből jövök, amit ő alakított ki, és Tamás bácsi volt az első ember az életemben, aki megmondta, hogy olimpiai bajnok lehetek” – tette hozzá a magyar úszó.

Dale Oen emlékezete

A dobogón állva Gyurta az égre mutatott, és bár nem árulta el, kinek szólt a gesztus, egy másik mondatából kiderült, hogy az áprilisban, szívinfarktusban elhunyt norvég Alexander Dale Oen felé tisztelgett: „Az olimpia aranyérem másolatát el szeretném küldeni Dale családjának. Remélem, segít majd nekik ez a gesztus feldolgozni a történeket. Biztos vagyok benne, ha nem történik meg a tragédia, ő nyeri a 100 méteres finálét.” A magyar úszó szerint a tökéletes felkészülés is elengedhetetlen volt.

„A felkészülésnek vannak különböző szintjei: alapozás, gyorsítás, formába hozás. A terhelésből folyamatosan vettünk le. Amikor kijöttünk Londonba, még voltak edzéseim, de már kezdtünk visszavenni, és a 200 mellre időzítettük a csúcsformát. Fontos volt a mentális tréning is, nagyon sok munka volt pluszban esténként, hogy begyakoroljak bizonyos paneleket, amelyek segítségével ki tudok küszöböli minden olyan pszichológiai nehézséget, ami egy olimpiai döntő esetében érhetnek.” - mondta.

Rióban duplázna

Mentális szempontból a felfokozott várakozásokból adódó nyomás kiiktatása is nagy jelentőséggel bírt. „Tudtam, hogy mindeni aranyat várt tőlem, de fontosabbak voltak a saját elvárásaim. A kitűzött cél életem legjobb ideje volt, és, ha lehet, akkor ez első helyet is hozzon nekem. Az utóbbi napokban rengeteg bátorítást kaptam, és sokat számított, hogy úgy tudtam versenyezni: tizenöt millió magyarért teszem, akiknek a szurkolását a hátam mögött éreztem attól fogva, hogy bemondták a nevemet”. A 23 éves úszó már a jövőre is gondol: a brazíliai ötkarikás játékokon még nagyobb örömet szeretne szerezni. „Az utóbbi három év munkájának köszönhetően a 100 méteres távon is nagyot léptem előre. Majdnem meg volt a dobogó, de ott a szerencse nem állt mellettem, viszont ezt 200-on visszakaptam. Mostantól azon dolgozom, hogy négy év múlva, Rióban két számon is az aranyesélyesek közzé tartozhassak” – ígérte a magyar úszósport 23-ik olimpiai bajnoka.

Kiss Csaba, London

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
2026. július 15., szerda

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon

Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 13., hétfő

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán

Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán
Hirdetés
Hirdetés