
Fotó: Mediafax
2011. január 11., 09:222011. január 11., 09:22
A címvédő Kolozsvári CFR tegnap vezetőedzője nélkül tartotta meg első idei edzését, ugyanis Alin Minteuan Bukarestben készül a Pro licencvizsgára. A játékosok közül igazoltan hiányzott Piccolo és Emmnauel Koné, míg az átigazolási listára tett Peskovic, Yssouf Koné, Tony, Alcantara, Sforzini és Anselmo meg sem jelent a gyülekezőn.
Ott volt viszont az újonnan érkezett Vasile Maftei és Viorel Nicoară, illetve egy olasz kapus, a 23 éves Remo Amadio, aki korábban másod- és harmadosztályos olasz csapatoknál játszott, most pedig szabadon igazolhatóként érkezhet Kolozsvárra. A vasutascsapattal ötéves szerződést kötött hálóőr, Mihai Mincă azonban még nem csatlakozott új társaihoz, ugyanis szerződése csak nyártól érvényes, a Brassói FC pedig még nem egyezett bele, hogy már mostantól a CFR csapatában játsszon.
A kolozsváriak jelenleg így is öt kapust foglalkoztatnak, ám Peskovic mellett a hírek szerint Nuno Claro is elhagyhatja a Gépész utcaiakat, mégpedig éppen a brassóiak kedvéért. A csapat 15-én utazik a törökországi Antalyába, ahol felkészülési meccset játszik az FC Horst (holland ötödosztály, január 22.), a Metalurg Doneck (ukrán élvonal, január 24.), az SV Ried (osztrák élvonal, február 1.), a Koper (szlovén élvonal, február 3.), az NK Rijeka (horvát élvonal, február 6.) és a Litex együttesével (bolgár élvonal, február 9.).
Temesváron és Brassóban szintén tegnap kezdték meg a munkát, és mindkét csapatnál az új edző jelentette a legnagyobb változást. Az FC Temesvárhoz visszatért Dusan Uhrin mellett egy új kapussal egészült ki a bánságiak kerete: a 23 éves Sergei Lepmets Észtországból érkezik, a Levadia Tallinntól – egyes források szerint Tabordát fogja helyettesíteni, aki nagy valószínűséggel elhagyja a Béga-parti csapatot, amely már holnap Debrecenbe utazik, majd a spanyolországi Marbellában folytatja téli felkészülését.
Brassóban ezentúl új portugál edző, a korábban a CFR-t is irányító Antonio Conceicao készíti fel a Cenk alattiakat. A játékoskeretben egyelőre nem történt változás, ám a tréner reményei szerint legalább 3-4 új játékossal sikerül erősíteni a február 25-i bajnoki rajtig. A Brassói FC 22-éig otthon készül, majd Antalyába utazik, ahol a 17 napos edzőtábor során legalább öt felkészülési meccset szeretne játszani. Eddig két ellenfél ismert: a montenegrói Zeta február 5-én, a bolgár Szlavia Szófia pedig 8-án játszik a brassóiakkal.
A Kolozsvári U tegnap már be is mutatta új szerzeményeit: Pelét, Bazzit, Nassert, Cristeát, Popát és a legújabb igazolást, a Steauától érkezett Octavian Abrudant. A legnagyobb figyelem Adrian Cristeára összpontosult, akivel egy másfél millió eurós adósságot rendezett le a Dinamo és Florian Walter, az U tulajdonosa.
„Nem érzek semmilyen különleges nyomást amiatt, hogy a klub történetének legdrágább igazolása vagyok. Lépésről lépésre kell haladnunk, türelmeseknek kell lennünk, és akkor nagyot alkothatunk. Egyáltalán nem bánom, hogy eljöttem Bukarestből, Florian Walter tervei igazán nagyra törőek” – fogalmazott Adrian Cristea. A középpályás először január 23-án bizonyíthat Antalyában, amikor csapata az orosz Szibir Novoszibirszk ellen játszik felkészülési meccset. Az U ezután az osztrák Vienna Neustadt, a horvát Varteks, a bolgár Csernomorec Várna, a lengyel Polonia Bytom és a szerb Crvena Zvezda csapatával is megmérkőzik.
A Besztercei Gloriánál egyelőre nem történt hangzatos változás a keretben – a legkeresettebb játékos, Junior Moraes Jean Pădureanu klubelnök tegnapi bejelentése szerint addig biztosan nem megy sehová, amíg nem találják meg a helyettesítőjét. A beszterceiek 28-án repülnek Antalyába, ahol legalább 10 felkészülési meccset szeretnének lejátszani. Tegnap gyülekezőt fújtak a Szászmedgyesi Gaz Metannál is, amely egyelőre szintén nem adott túl a már sokak által megkörnyékezett játékosán, a brazil Ericen. A Marosvásárhelyi FCM már a múlt héten megkezdte a felkészülést.
A Maros-partiak egyik újdonsága Laurenţiu Rus: a korábban a Nagyszalontai Libertyben és a Sopronban is megfordult 25 éves védekező középpályás a Dinamótól érkezik, amelynek első számú csapatában idén kétszer szerepelt. A Ioan Ovidiu Sabău által felkészített együttes 25-én utazik Antalyába, ahol többek között a német Wupppertaler, a horvátországi Eszék, a szlovákiai Szenice és a cseh Slovacko együttes ellen tart erőfelmérőt. Mielőtt az FCM Törökországba utazik, a Ferencvárossal is megmérkőzik. A zöld-fehérek 16–22. között Szovátán edzőtáboroznak, a felkészülési meccs pontos időpontját még nem közölték.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.