
2013. január 23., 20:032013. január 23., 20:03
Pedig a finn Joensuun Kataja ellen az első félidőben 17 pontos előnyt (36:19) szerzett az erdélyi csapat, ezt azonban Antti Kanervo tripláival a harmadik negyed végére „eltüntette” a vendégcsapat (59:59). A medgyesiek vezettek ugyan a záró játékrész nagy részében is, az utolsó fél percben azonban Kanervo négy pontjával (egy újabb hárompontos és egy büntető) 80:82-re fordítottak a finnek. Ekkor jött Kyle Shiloh, és ember fölött bedobta a találkozót eldöntő hármast, majd a vendégek labdavesztése után a végén Ivan Lilov is hozzátett még egy szabaddobáskosarat a különbséghez.
Medgyesi részről leginkább az alig pár hete igazolt játékosok tűntek ki, Lilov 19, Shiloh 17, Zoran Krsztanovics pedig 12 pontot dobott, ehhez tett hozzá a régiek közül 16-ot a csapatkapitány Ivan Ivanovics. A Joensuun oldalán Kanervo 25-öt szerzett (11 triplakísérletéből 8 ment be), Daniel Coleman 23-at, Jermaine Flowers pedig 17-et.
„Örülök a győzelemnek, mert megérdemeltük, megdolgoztunk érte. Az ellenfélnek volt egy különleges játékosa, aki kegyetlenül megnehezítette az életünket, ezért nagyon kellett koncentrálnunk” – nyilatkozta a mérkőzés után Marcel Ţenter, a Gaz Metan trénere. A finnek szakvezetője, Jukka Toijala szerint a medgyesi csapat sokkal jobb benyomást keltett, mint a tanítványai által az előző csoportkörben legyőzött román bajnok, a CSU Ploieşti. „Jól játszottunk, hiszen felálltunk a 17 pontos hátrányból, de az ellenfél játékának intenzitása felülmúlta a miénket” – vélte a Joenssun edzője.
Eurochallenge Kupa, Top 16, I csoport, 2. forduló: Medgyesi Gaz Metan–Joensuun Kataja 84:82, BK Ventspils (lett)–Pinar Karsiyaka (török) 81:86. A csoport állása: 1. Karsiyaka 4 pont, 2. Medgyes 3, 3. Kataja 3, 4. Ventspils 2.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.