Hirdetés

Győztes kolozsvári hétvége a Liga 1-ben

A román labdarúgó-élvonalban szereplő mindkét kolozsvári együttes nyert a 28. fordulóban: a CFR ezzel egy pontra megközelítette a hétvégén vereséget szenvedő Pandurii csapatát, míg az U fordított a szintén kiesés elől menekülő Temesvári Poli ellen.

Nagy-Méhész Tünde

2014. április 22., 16:302014. április 22., 16:30

„Megérdemelt győzelem volt, az első játékrészben nagyon jók voltunk, több gólt is szerezhettünk volna. A második félidőben már gyengébben játszottunk, de gratulálok a játékosoknak az elsőben mutatott teljesítményhez\" – értékelt Vasile Miriuță, a CFR edzője korábbi együttese, a Ceahlăul ellen aratott 2-0-s győzelem után. A CFR második gólját a vasutascsapathoz télen érkező Giorgi Chanturia szerezte, vele kapcsolatban a tréner szintén elégedetten nyilatkozott: „Bebizonyította, hogy lehet, és ezután nagyobb önbizalommal lép pályára.\"

A Temesvári Poli otthonában a Kolozsvári U immár negyedik győzelmét aratta az elmúlt öt fordulóban. Mihai Teja együttese jelenleg 33 ponttal a 12. helyen áll. A szakvezető azonban óvatosságra inti játékosait és a szurkolókat az élvonalban maradással kapcsolatban: „Még túl korai, hogy a túlélésről beszéljünk, hat forduló hátra van és matematikailag még nem biztosítottuk be az élvonalban maradást.\"

A 28. fordulóban a címvédő Bukaresti Steaua 3-0-ra nyert Konstancán, és kilenc pont az előnye a Dinamo ellen vereséget szenvedő Astrával szemben. Riválisa botlását kihasználva a jelenleg harmadik Petrolul hátránya már csak egy pont az Astra mögött. Az ezüstéremért harcoló ploiești-i csapat a Săgeata otthonában már a második percben hátrányba került, de a 28. percig háromszor is betalált, és győzelemmel távozott.

„Most nyomás alá helyeztük a második helyezett csapatot, muszáj volt megnyerjük ezt a mérkőzést. Volt erőnk gyorsan visszajönni a gyorsan kapott gól után. A fiúk bizonyítottak és megnyerték a találkozót\" – nyilatkozta bizakodóan Răzvan Lucescu, a Petrolul edzője.

Liga 1, 28. forduló:

FC Vaslui–Brassói Corona 8-1 (Madson 20., Antal 30., 65., Balaur 42., Nuno Viveiros 45., Temwanjera 53., 56, Mușat 87., illetve Forika 39.)

Kolozsvári CFR–Ceahlăul Piatra Neamţ 2-0 (Tade 33., Chanturia 86.)

Bukaresti Dinamo–Astra Giurgiu 2-0 (Șerban 47., Rotariu 85.)

FC Botoşani–Pandurii Tg. Jiu 3-2 (Fülöp 12., 44., 45., illetve da Silva 10., dos Santos 82.)

Medgyesi Gaz Metan–Galaci Oţelul 0-2 (Cooper 36., 68.)

Săgeata Năvodari–Petrolul Ploieşti 2-3 (Deletici 2., Chițu 26., illetve Teixeira 6., Albin 17., Priso 28.)

Temesvári Poli–Kolozsvári U 1-2 (Popovici 2., illetve Lungu 52., Nicu 83.), Brassói FC–Concordia Chiajna 3-1 (Grigorie 24., 48., Madeira 84., illetve Roșu68.)

Konstancai Viitorul–Bukaresti Steaua 0-3 (Latovlevici 39., Iancu 40., Keșerü 50.).

A Liga 1 állása:
1. Steaua 28 19 8 1 60-16 65
2. Astra 28 17 5 6 56-26 56
3. Petrolul 28 14 13 1 41-18 55
4. Dinamo 28 14 7 7 42-25 49
5. FC Vaslui 28 14 6 8 35-18 48
6. Pandurii 28 12 6 10 48-34 42
7. Kolozsvári CFR 28 10 11 7 35-28 41
8. FC Botoşani 28 11 5 12 31-43 38
9. Concordia 28 9 7 12 30-37 34
10. Gaz Metan 28 9 6 14 28-32 33
11. Ceahlăul 28 8 9 11 22-28 33
12. Kolozsvári U 28 9 6 13 26-41 33
13. Temesvári Poli 28 8 7 12 22-32 31
14. Galaci Oţelul 28 9 4 15 31-44 31
15. Brassói FC 28 7 9 12 28-35 30
16. Săgeata 28 7 8 13 24-45 29
17. Viitorul 28 6 9 13 19-45 27
18. Brassói Corona 28 2 9 17 20-51 15

A Brassói Coronától 4 pontot levontak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó
Hirdetés
Hirdetés